Újabb embercsempészeket fogtak el Kárpátalján, akik hadköteles férfiaknak segítettek külföldre szökni – közölte a Mukachevo.net.
A kárpátaljai nyomozók elfogtak egy 22 és egy 29 éves técsői férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hadköteles korú férfiaknak segítettek átjutni a zöldhatáron Romániába.
A két férfit vélhetően már figyelhették, ugyanis az embercsempészeket a Técsői járási Tarcköz (Tereszva) település közelében érték tetten, amikor az egyik „ügyfelüket” az ukrán-román államhatárhoz kísérték.
A 29 éves férfi búvárruhát viselt, ugyanis a Tiszán kellett volna átkelnie. A hatóságok lefoglalták a tárgyi bizonyítékokat és eljárást indítottak az embercsempészek ellen, akár 7 év börtönbüntetést is kaphatnak. A hadköteles korú férfi ellen közigazgatási eljárást indítottak, és a jegyzőkönyvezés után a hadkiegészítő parancsnokságra szállították.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek