Romokban hever a háború sújtotta Ukrajna

Egyre csak hatalmasodnak azok a terhek, amelyek 2022. február 24-én zúdultak rá Ukrajnára. Az elmúlt hónapokban milliók hagyták el az országot, akik pedig maradtak, megpróbálnak túlélni, ami egyre nagyobb kihívást jelent: különösen nehéz a helyzet a magyarok lakta Kárpátalján, amelynek energiaellátása a legrosszabb az országban, írja a Magyar Nemzet.

Ukrajnában már a háború kirobbanása előtt is nehéz volt az élet. A folyamatos politikai, gazdasági és szociális kihívások alaposan megviselték az országot. Jelenleg az ukrán állam fennmaradása, területi épsége a tét. Senki sem gondolta volna, hogy Ukrajna ellent tud állni egy totális orosz katonai offenzívának, ezért is menekültek el a háború első heteiben ukránok milliói, a nyugati titkosszolgálatok pedig evakuálási terveket készítettek elő a politikai elit számára.

Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök szavaiból később kiderült, az ukrán hadsereg titokban már készült a nagyszabású orosz támadás kivédésére, és Volodimir Zelenszkij államfő is maradt a helyén. Háborús retorikája annyira meggyőző, hogy felmérések szerint az ukránok 85 százaléka őszintén hisz abban, hogy megnyerhetik ezt a háborút és kiűzhetik az oroszokat a Donbasz és a Krím teljes területéről. Az államvezetés kommunikációjának és a harctéren elért viszonylagos sikerek hatására ma már az ukránok elsöprő többsége hallani sem akar semmiféle területi kompromisszumról, ami Zelenszkijék diplomáciai mozgásterét is behatárolja, hiszen bármiféle tárgyalás, alkudozás a politikai bukásukhoz vezetne.

A február 24. után elfoglalt területek mintegy felét már visszaszerezték az ukránok, de még így is az ország egyötödét az oroszok ellenőrzik. Nemzetközi szakértők szerint a pillanatnyi frontvonalak igazán jelentős átalakulása már nem várható, de ezt Ukrajnában másként ítélik meg.

Az is jelentős különbség, hogy míg Nyugaton az Ukrajnának nyújtott jelentős katonai-pénzügyi támogatást sokan támogatásként, segítségként jellemzik, itt ezt a nyugati világ Ukrajnával szembeni kötelességének érzik, és még hathatósabb támogatást szorgalmaznak. Azzal senki sem törődik, hogy a Kijevnek juttatott összegek nagy része hitelek formájában érkezik, meggyőződésük, hogy ezeket a forrásokat később úgyis elengedik. Merthogy jelenleg képtelenség megmondani, miből is tudná Ukrajna visszafizetni a több tízmilliárdnyi eurót. A költségvetés bevételei a kiadásoknak még a felét sem fedezik, a gazdaság zsugorodásával ez az arány csak csökken. A háború első hónapjaiban éves szinten harminc százalék körüli GDP-csökkenéssel számoltak, de az energetikai válsághelyzet miatt még inkább visszaesik a termelés, így a gazdaság teljesítménye akár a negyvenszázalékos mínuszt is elérheti.

A háborús kiadások fedezésére utalt külföldi pénzeszközök ugyan hatalmasak, de így sem elegendők. A jegybank már tízmilliárd eurónyi hrivnyát nyomtatott ki valós fedezet nélkül, ez pedig azonnal tapasztalható az inflációs folyamatokban: Ukrajnában az árak az uniós átlag szintjén vannak, de nagyon sok termék jóval drágább, mint a szomszédos uniós tagállamokban.

A háborús győzelembe vetett hit egyelőre még sok mindent felülír, de a megélhetési nehézségekből fakadó szociális feszültség növekedése azért már érezhető – ezt táplálja az áramkimaradások okozta elégedetlenség is. Az október 10-én kezdődött orosz légitámadások alaposan megrongálták az energetikai rendszerek mintegy felét, az áramellátási kapacitások olyannyira beszűkültek, hogy hetek óta átlagosan csak napi hat órát van áram a háztartások többségében. Az orosz energiaterror különösen hátrányosan érinti a magyarok lakta Kárpátalját is.

Az itteni helyzetet csak súlyosbítja, hogy több százezer belső menekült érkezett a vidékre, és több ezer vállalkozás települt át Ukrajna legnyugatibb megyéjébe azért, mert itt nagyobb biztonságban, kiszámíthatóbban működhetnek a cégek. Ezzel szemben a régió energiaellátása az egyik legrosszabb az országban.

Arra még senki sem adott ésszerű magyarázatot, hogy miközben Kárpátalját csupán egyetlen rakétatalálat érte a háborúban, mégis miért ilyen drasztikus mértékű az áramellátó rendszer deficitje. A helyiek arra sem kaptak még választ, hogy bár az ukrajnai villamos hálózatot közvetlenül a harcok kirobbanása előtt sikerült integrálni az egységes európai rendszerbe és Kárpátalja négy EU-tagországgal is határos, mégis miért nem lehet onnan áramot importálni.
Viktor Mikita megyei kormányzó a kritikus helyzet javítására Kijevbe utazott, hogy az állami energiaellátó vezérigazgatójával tárgyaljon: csupán ígéretekkel tért haza, a helyzet jottányit sem javult azóta sem. Ráadásul Kárpátalján nincs távfűtés egyetlen településen sem, ami azt jelenti, hogy amikor nincs áram, akkor jellemzően se fűtés, se meleg víz sincs. Áramfejlesztőkre nem mindenkinek futja, azoknak az ára egyébként is megkétszereződött-megháromszorozódott a háborúban. A katasztrofális áramszünetek óta már félmilliónál is több generátort hoztak be külföldről, jelenleg ez a legkeresettebb árucikk errefelé.

Mindeközben az ukrán kormány sem tud sok jóval biztatni.

Amennyiben leállnának az infrastruktúra elleni orosz támadások, akkor is legalább fél évre lenne szükség az eddig keletkezett károk elhárítására, addig viszont biztosan végigkísérik a helyiek életét az áramszünetek. Gazdasági téren sem lehet sok jóra számítani: a béreket, nyugdíjakat befagyasztották, a gazdaság romokban. Javulást, újjáépítést csak a háború befejezése után lehet remélni. És hogy az mikor történik meg, azt ma még senki sem tudja.