Ukrajnában hamarosan eltörölhetik a nemzetközi nőnapot, helyette külön ünnepnapot vezetnének be az ukrán nők tiszteletére.
Az erre vonatkozó indítványt már be is nyújtotta a parlamenthez képviselők egy csoportja. Eszerint
március 8-a többé nem lenne ünnepnap. Helyette február 25-én méltatnák az ukrán nők napját. A dátumválasztás magyarázata, hogy ezen a napon született Leszja Ukrajinka ismert ukrán költőnő.
Március nyolcadikával ellentétben szabadnap lenne viszont március kilencedike, ekkor született ugyanis Tarasz Sevcsenko.
Törölnék az ünnepnapok sorából május elsejét, a munka nemzetközi ünnepnapját és május 9-ét, azaz a győzelem napját. Helyette május második vasárnapja lehetne szabadnap, Ukrajnában ekkor ünneplik az édesanyákat.
A kezdeményezett módosítások magyarázataként az is szolgálhat, hogy az eltörölni kívánt ünnepnapokat Oroszországban kiemelten méltatják, így az a közös szovjet múltra emlékeztet.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek