Ukrajna megkapta az első négy Leopard 2 harckocsit Lengyelországtól, amelyek továbbiak követnek majd – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök pénteken Kijevben a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján, írja az Ukrinform hírügynökség.
„A lengyel Leopardok már Ukrajnában vannak”
– közölte Zelenszkij, és felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a harcjárművek épp a szomszédos országból érkeztek. Az ukrán államfő emlékeztetett arra, hogy a lengyelek kezdeményezésére jött létre a tankkoalíció.
„Köszönettel tartozunk minden olyan partnerünknek, aki már csatlakoztak vagy a jövőben csatlakozni fognak a koalícióhoz”
– tette hozzá.
Morawiecki lengyel kormányfő is megerősítette a négy Leopard 2 harckocsi átadását, hozzátéve, hogy a többi később érkezik.
„Ma első európai országként jelképesen adhattam át Volodimir Zelenszkij elnöknek az első négy lengyel Leopard 2 A4-es harckocsit”
– fogalmazott Morawiecki, és hozzátette, hogy a most átadott tankokat továbbiak követik majd.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek