A Fekete-tenger magas kockázatú zóna a biztosítóknál, ráadásul már viszontbiztosítást sem lehet igénybe venni.
Hajózási és biztosítási beszámolók szerint még mindig 40-60 kereskedelmi hajó vesztegel Ukrajnában a háború kitörése óta, egy év után a hajók tulajdonosai pedig kártérítést követelhetnek a biztosítójuktól – írja a Reuters. Becslések szerint a kártérítési igény 500 millió dollár körül lehet.
A háború kitörésekor több, mint 90 kereskedelmi hajó és 2000 főnyi személyzet ragadt Ukrajnában. Az ukrán katonai sikerek ellenére sok kikötőt még mindig érintenek harcok, a Fekete-tengeri hajózást pedig tengeri aknák nehezítik. Az ENSZ égisze alatt három Fekete-tengeri kikötőből lehetséges ukrán gabonaszállítmányokat kihajózni, beleértve a legnagyobbat, Odesszát. A megállapodásnak köszönhetően a hajók egy része el tudta hagyni Ukrajnát.
A londoni biztosítási piacon a Fekete-tenger magas kockázatú zónának számít, ami biztosítási felárakat jelent a kereskedők számára.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy január 1. óta a viszontbiztosítók kizárási listára tették az Ukrajnába, Oroszországba és Fehéroroszországba induló hajókat és repülőket. A viszontbiztosítás a biztosítók számára szolgáló biztosítás, vagyis enélkül a biztosítóknak nem áll rendelkezésre biztonsági háló, ha e relációkra kínálnak biztosításokat.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek