Sürgős fellépésre van szükség az Oroszországba és az oroszok által megszállt területekre hurcolt ukrán gyermekek és családjaik újraegyesítéséhez – jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfőn.
Dunja Mijatovic ukrajnai látogatását követően közzétett nyilatkozatában emlékeztett: az orosz hatóságok a háború kezdete óta ukrán gyermekek ezreit, gyakran egész árvaházak és más gondozási intézmények lakóit evakuálták Oroszországba, vagy Ukrajnán belül a megszállt területekre.
Közölte, hogy egy 2022 májusában elfogadott orosz elnöki rendelet felgyorsítja az orosz állampolgárság megadását az árvának tekintett vagy szülői felügyelet nélkül maradt ukrajnai gyermekek számára. A rendelet gyors végrehajtását az orosz köztisztviselők a hatalom minden szintjén támogatják – írta.
Az emberi jogi biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezmény részes államai, köztük Oroszország, azt vállalták, hogy tiszteletben tartják a gyermekek mindenek felett álló érdekét és a gyermekek azon jogát, hogy megőrizzék személyazonosságukat, beleértve az állampolgárságukat, nevüket és a családi kapcsolataikat. A negyedik genfi egyezmény 49. és 50. cikke szintén tiltja a gyermekek állampolgárságának erővel történő megváltoztatását – mondta.
Mijatovic kijelentette: súlyosan sérti az emberi jogokat, hogy Oroszország nem küldi vissza családjukhoz az elhurcolt ukrán gyermekeket.
„Az ukrán gyermekek és családjaik újraegyesítése nem várhat. A családegyesítést megkönnyítő intézkedéseket a lehető leghamarabb meg kell hozni. Az idő múlása elkerülhetetlenül gyengíti e gyermekek családjukkal való kapcsolatát, és megnehezíti az esetleges újraegyesítést” – fogalmazott.
A helyzet orvoslására sürgősen megoldásokat kell találni – hangoztatta. Meg kell erősíteni a szüleiket a háború során elvesztő, felnőtt kísérő nélküli, valamint a hozzátartozóiktól elszakított gyermekek azonosítását és nyilvántartásba vételét, és családjuk felkutatását. A családegyesítés céljából pedig új eljárásokat kell bevezetni, ugyanis az emberi jogok nyomon követésére szolgáló, jelenleg érvényes mechanizmusok nem megfelelőek, mivel az orosz hatóságok nem hajlandók hozzáférést biztosítani a gyerekekhez, irataikhoz, és nem hajlandók együttműködni a nemzetközi hatóságokkal a gyerekek visszatérésének megkönnyítésében – mondta.
A gyermekek jelentik Ukrajna reményét és jövőjét. Nem szabad fukarkodni az erőfeszítéssel, minden megoldást meg kell vizsgálni, hogy a gyermekek a lehető leghamarabb újra találkozhassanak családtagjaikkal – hangsúlyozta az Európa Tanács emberi jogi biztosa.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek