Mindenféle fedezék nélkül jöttek felénk az orosz katonák. Ha lelőttük az egyik osztagot, jött a következő – mondta egy ukrán katona a BBC-nek az oroszok Bahmutban alkalmazott taktikájáról. Állítása szerint ebben a városban egészen mást tapasztaltak, mint a korábbi harctereken, itt ugyanis az orosz haderő tagjait ezerszám küldték a halálba – írta meg az rtl.hu.
A portál beszámolt annak az ukrán katonának az esetéről, aki főhadnagyként az utolsó harcképes ember volt az osztagból. Körülötte halottak és sérültek voltak, így már ő állt a géppuska mögé, hogy időt nyerjen, amíg kimenekítik a társait. Egyértelmű volt, hogy nem bírja tartani sokáig a pozíciót, az orosz gyalogság ugyanis folyamatosan haladt felé, és azzal sem törődtek, hogy miután az oroszoknak semmiféle menedékük sem volt, rengeteg embert megölt a géppuskával.
A túlerő azonban végül győzött, így a főhadnagy is meghalt a harcokban – írta a BBC, amely szerint Bahmutnál szinte semmit sem számít az orosz katonaélet.
Van, aki öngyilkos osztagnak hívja a főként újoncokból álló csapatokat, mások ágyútölteléknek.
A taktika óriási veszteségekkel jár, a várost azonban lassan teljesen beveszik az oroszok.
A közelmúltban számos videó jelent meg, amelyeken az újonnan mozgósított orosz katonák Vlagyimir Putyin elnökhöz és a hatóságokhoz fordultak, hogy hagyják abba az újoncok által illegálisnak tartott parancsok osztogatását, valamint követelték, hogy ne küldjék őket a halálba.
A múlt hónapban mozgósított belgorodi katonák például arról beszéltek egy videóban, hogy megfelelő kiképzés nélkül küldték őket harcolni. Miután súlyos veszteségeket szenvedtek el, azt mondták, nem hajlandók végrehajtani a parancsokat.
Erre azonban nem sok esélyük lesz, azokat ugyanis, akik megpróbálnak a harctéren visszavonulni, a sajátjaik lövik le – olvasható a portálon.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek