Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

A korrupciós botrányok után Zelenszkij leváltja az összes megyei sorozóbizottság vezetőjét

Felmentik az összes regionális sorozóbizottság vezetőjét Ukrajnában – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) erről szóló döntését ismertetve a Facebookon.

„Leváltjuk az összes megyei sorozóbizottság vezetőjét. Ezt a rendszert olyan embereknek kell irányítaniuk, akik pontosan tudják, mi a háború, és hogy a háború alatti cinizmus és vesztegetés miért hazaárulás”

– hangsúlyozta az államfő. Hozzátette, hogy olyan katonákat tart alkalmasnak erre a pozícióra, akik megjárták a frontot, illetve a frontszolgálat közben hadirokkanttá váltak.

Közölte, hogy Valerij Zaluzsnijnak, az ukrán hadsereg főparancsnokának végre kell hajtania a védelmi tanács erről szóló döntését, a sorozóbizottságok új vezetőit pedig még kinevezésük előtt átvilágítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).. Zelenszkij a július 23-i haditanácsülésen sürgősséggel elrendelte az összes ukrajnai sorozóbizottság vezetőjének átvilágítását, és már akkor személyi döntéseket is kilátásba helyezett – emlékeztetett az ukrán hírportál. A döntés előzménye az volt, hogy számos esetben a bizottságok vezetői által elkövetett korrupciós visszaélésekre derült fény, főként olyan esetekre, hogy kenőpénzért segítettek hadköteleseknek elkerülni a behívást.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com