Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz

Ukránosítani akarja a munkácsi magyar középiskolát a kinevezett igazgató és helyettese

„Szakszervezeti gyűlésünkön a kinevezett igazgató és helyettese jelezte, rövid távú céljuk az iskola ukránosítása, a magyar idegen nyelvként oktatása, már most szeptembertől ukrán első osztály indítása, a tantárgyak egy részének ukránul oktatása” – írta Facebook-bejegyzésében a kárpátaljai Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola. Áll a magyarnemzet.hu hírében.

Mint ismert, a kárpátaljai magyar iskola korábbi igazgatóját, Schink Istvánt tizenhét év után, valós indok nélkül menesztették pozíciójából idén tavasszal, egymás után két alkalommal is. Schink István leváltásával kapcsolatban bírósági ügy zajlik, ezt első fokon meg is nyerte a volt igazgató, akit ezután visszahelyeztek az iskola élére. Utána azonban újra leváltották, így az ügy másodfokon folytatódott, szeptemberben lesz a tárgyalása, akkor hozhatnak döntést.

Tehát egy jelenleg is zajló munkaügyi pert figyelmen kívül hagyva neveztek ki új igazgatót, aki már „új célokat” is kijelölt az intézmény számára. A helyiek korábban „nyilvánvaló támadásnak és provokációnak” írták le az ügyet a munkácsi magyar közösséggel szemben.
Mint ahogy arra a Mandiner is rámutat:

a kárpátaljai magyar kisebbség üldözése nem lassult.

A bejegyzés tanulsága szerint a tantestület határozott tiltakozását és egységes kiállását látva visszakozott a kinevezett igazgató és helyettese, így „most még nem indul új, ukrán tannyelvű osztály és a tanítás nyelve is még marad a magyar”, majd hozzáteszik:

de látjuk, hogy a városvezetés terve a magyar oktatás mielőbbi megszüntetése iskolánkban.

„Kitartunk!” – zárták a bejegyzést.

Az eset azért is érdekes, mert Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Novák Katalin köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésén azt mondta, hogy amit az ukrán kisebbség tagjai megkapnak Magyarországon, azt készek megadni a magyar kisebbség tagjainak Ukrajnában is.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com