Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Újabb haladékot kaptak a korlátozottan alkalmas hadkötelesek
Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő

Az ukrán erők állítólag már túl vannak az oroszok első védvonalán

A Krímre vezető útvonal mentén az oroszok kemény diónak bizonyult védvonalat építettek, ám az ukrán erők azt áttörték és már túljutottak rajta, írja az ukranews.com.

Az ukrán sikerekről Olekszandr Tarnavszkij a Tavrija hadtest parancsnoka beszélt a The Guardiannak. A parancsnok közölte, hogy már csak az oroszok második védvonala állja az ukrán csapatok útját. Ám ez a védvonal messze nem olyan erős, mint az első. Így azt könnyebb lesz áttörni.

Tarnavszkij szerint az oroszok idejük és eszközeik 60 százalékát fordították az első védvonal építésére, míg a második és harmadik erődrendszerre csak 20-20 százalék jutott. Ezért a parancsnok úgy véli, hogy könnyebb dolguk lesz, mint az elsőnél volt.

Közölte továbbá, hogy most két irányból folytatják a támadást miközben igyekeznek megtartani az elfoglalt pozícióikat.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com