Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Reznyikov: a háború naponta 100 millió dollárba kerül

Olekszij Reznyikov leköszönő ukrán védelmi miniszter az Ukrinformnak adott interjújában azt mondta, hogy háború naponta 100 millió dollárba kerül Ukrajnának, és ezt nagyrészt az állami költségvetésből, nem PEDIG önkéntes felajánlásokból finanszírozzák – írja az Ukrajinszka Pravda.

A távozó minisztert arról kérdezték, miért van olyan kevés drón a fronton, miért kell ezeket közösségi finanszírozásból megvásárolni, és nem költségvetési forrásokból.

„Elmondhatom, hogy 2022. február 24-e óta a civil felajánlások a kiadások 3%-át fedezik. A háború naponta 100 millió dollárba kerül Ukrajnának” – fogalmazott Reznyikov, aki szerint igazságtalan azzal vádolni az ukrán vezetést, hogy az önkéntesek tartják fenn a hadsereget, mert ez nem így van.

„Valójában Ukrajna állampolgárai teszik ezt – akik dolgoznak, adót fizetnek, és a költségvetésbe befolyó adóbevételekből tartjuk fenn a hadsereget. Ma a hadsereg emészti fel a legtöbb pénzt. De az ország egészének fenntartásához is szükség van forrásokra: infrastruktúrára, újjáépítésre, a szociálisan védtelenek támogatására. Ezért dolgoznunk kell, adót kell fizetni. A vállalkozásoknak aktívnak kell lenniük és támogatniuk kell a vállalkozókat.”

Megjegyezte, hogy nem beszélhet a drónok beszerzésére vonatkozó szerződésekről, de annyit elárult, hogy „hivatalosan 30 különböző típusú – felderítő, csapásmérő, kamikaze – új ukrán gyártmányú drónt üzemeltetését engedélyezték. Hozzátette: a gyárak kapacitásától függ, hány kerül belőlük a frontra, de az állam kész mindent közpénzből megvásárolni, amit megtermelnek. Reznyikov ugyanakkor jónak tartja a közösségi gyűjtéseket.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com