Washingtoni a közlés. Az érintettek már „fel is esküdtek” Oroszországra.
Az ukrán hadifoglyokból álló zászlóalj katonái már fel is esküdtek Oroszországra – közölte az Institute for the Study of War (ISW), a moszkvai RIA Novosztyi hírügynökség értesülésére hivatkozva, írja az infostart.hu.
Az alakulatot az egyik leghíresebb ukrán történelmi személyiségről, Bogdan Hmelnickijről nevezték el. Ő a XVII. században felkelést robbantott ki a Lengyel-Litván Nemzetközösség ellen, azonban ez odavezetett, hogy Ukrajnát Oroszországhoz csatolták
A RIA Novosztyi jelentése szerint a zászlóalj a kelet-ukrajnai, orosz barát Donyecki Népköztársaság (DNR) „Kaskad” elnevezésű alakulatának kötelékében fog harcolni. Ebből a washingtoni elemzők arra következtetnek, hogy
a korábbi hadifoglyokat Donyeck és Zaporizsja megyék határvidékén fogják harcba vetni, ott, ahol a „Kaskad” egységei is állomásoznak.
Az ISW arról is beszámolt, hogy Moszkvában azt ígérték: az ukránokból verbuvált zászlóaljat ugyanúgy kezeli majd, mint az orosz hadsereg más egységeit. A katonák hasonló fizetést és juttatásokat kapnak. Az ukránokból álló alakulat nagyságáról azonban nincsenek pontos adatok. Az ISW szerint az orosz állami média korábban arról számolt be: eddig 70 ukrán hadifoglyot sikerült rábeszélni, hogy lépjen be a Hmelnickij zászlóaljba.
Az amerikai elemző központ ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrán zászlóalj létrehozásával Oroszország megsérti hadviselésről szóló genfi egyezményeket. Ezek ugyanis tiltják, hogy az elfogott katonákat a sajátjaik elleni harcra ösztönözzék, vagy kényszerítsék.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek