Lógósokat csempészett a megyei közútkezelő megbízott vezetője

Beregszászban állították bíróság elé a megyei közútkezelő vállalat megbízott vezetőjét, akit a mozgósítás elől menekülők Magyarországra történő illegális segítésével vádoltak írja az ua-reporter.

A vád szerint a 37 éves Tomasz Duzsar visszaélt hivatali beosztásával. A vádlott korábban több helyen töltött be felelősségteljes beosztást. A vámhivatal kötelékében Asztélyban és Csapon is dolgozott, de Ukrajna magyarországi külképviseletén is volt alkalmazásban. Továbbá a Péterfalvai Kistérség vezetőjeként is tevékenykedett. Letartóztatása idején pedig a megyei közútkezelő vállalat megbízott vezetője volt.
A múlt év áprilisában azzal a kéréssel fordult egyik ismerőséhez, aki mellesleg a KMKSZ színeiben tanácsi képviselő, hogy segítsen neki mozgósítás elől menekülő ügyfeleket találni. Duzsart még 2022 májusában vették őrizetbe, amikor átvett az egyik ügyfelétől 13 700 dollárt. A bankjegyek azonban meg voltak jelölve, így nem volt értelme a tagadásnak.
Az ítélőszék bűnösnek mondta ki és négy év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást szabott ki a férfira, akinek azt is felrótták, hogy a Péterfalvai Kistérség más vezetőinek társaságában magyar nemzeti lobogókat lengetve részt vett egy budapesti tüntetésen.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com