Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Milliárdos kárt okoz Ukrajnának a nyugati határátkelőinek blokádja

Akár a másfél milliárd dollárt is meghaladó kár éri Ukrajnát a nyugati határain november 6. óta tartó tiltakozó megmozdulások miatt írja az rbc.ua.

Az Ukrán Nemzeti Bank (UNB) közleménye szerint november folyamán a nyugati határátkelők külhoni oldalán a lengyel és más szomszédos országok fuvarozói által a közúti teherforgalom akadályozása miatt Ukrajnát 860 millió dollár kár érte. Az eddigi decemberi veszteség 620 millió dollárra rúg. A határátkelők blokádja miatt az ukrán termékek exportja novemberben 160 milliós veszteséget könyvelhetett el, míg ugyanakkor 700 millió dollár értékű import áru nem juthatott be Ukrajnába.
Az export és az import terén keletkezett veszteségek közötti nagy különbség abból fakad, hogy az ukrán árukivitel 35 százaléka zajlik a közutakon, addig az import 70 százalékát bonyolítják kamionokkal és tehergépjárművekkel. Az NBU tájékoztatója szerint a veszteségeket valamelyest sikerült mérsékelni a vasúti szállítások növelésével, illetve az új tengeri kereskedelmi folyósók révén. Ennek köszönhetően december az export veszteségeit 120 az importét pedig 500 millió dollárra szorították vissza.
A lengyel fuvarozók november óta tartó tiltakozása miatt októberhez képest mostanra 40 százalékra esett vissza az ukrán államhatárt naponta átlépő tehergépjárművek száma.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com