Zelenszkij: Mindenki ölelgeti az embert – aztán snitt

Az ukrán elnök a Channel 4 brit televíziónak adott interjút, ahol többek között üzent Donald Trumpnak és beszélt a nyugati politikusokkal tartott találkozóiról. Utalt arra, hogy az ígéretekhez képest nem tartja elégségesnek a tényleges segítséget.

Donald Trump volt amerikai elnököt, aki újbóli elnökjelöltségre pályázik, szívesen látják Kijevben, ha valóban véget tud vetni 24 óra alatt a háborúnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Channel 4 brit televíziónak nyilatkozva.

A teljes terjedelmében szombaton ismertetett interjúban Zelenszkij – szavait közvetlenül Trumphoz intézve – úgy fogalmazott: „Donald Trump, meghívom Önt Ukrajnába, Kijevbe, ha meg tudja állítani a háborút 24 óra alatt, az elég (indok) lenne arra, hogy eljöjjön bármelyik nap, én itt vagyok”.

Zelenszkij arra a riporteri felvetésre reagált, hogy Trump többször is kijelentette: ha ő lenne az Egyesült Államok elnöke, 24 óra alatt véget tudna vetni az ukrajnai háborúnak.

A Channel 4-interjúban az ukrán elnök azt mondta: lehet, hogy Trumpnak vannak „valós elképzelései, de akkor ossza meg velem is ezeket”.

Zelenszkij hangsúlyozta: Ukrajna legfeljebb néhány hónapig tudta volna tartani magát az Egyesült Államok és a többi nyugati ország segítsége nélkül, két évig semmiképpen. Ugyanakkor utalt arra, hogy az ígéretekhez képest

nem tartja elégségesnek a tényleges segítséget.

A nyugati politikusokról tartott találkozóit jellemezve úgy fogalmazott:

„mindenki nevet és sír, mindenki ölelgeti az embert, mondogatják, hogy micsoda ellenállóképességünk van, milyen erősek vagyunk, hogy én vagyok a szabad világ vezetője, ha az ukrán népnek nem ilyen elnöke lenne, fél Európa odaveszett volna – aztán snitt”.

Az ukrán elnök elismerte, hogy a nyugati országok sokat segítettek, de hozzátette:

még több segítséget nyújthatnának ahhoz, hogy Ukrajna győzhessen.

Zelenszkij szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök „soha nem akarna semmiféle békét” Ukrajnával. Az ukrán államfő ugyanakkor nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy aláírna-e Putyinnal egy olyan megállapodást, amelynek alapján Ukrajna lemondana a Krímről és a donyecki térségről.

Hozzátette ugyanakkor: nem is kapott ilyen javaslatokat.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com