Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Zelenszkij szerint Kínának Ukrajnát kell védenie

Ukrajna elnöke szerint Kína Oroszország és Ukrajna között próbál egyensúlyozni, pedig valójában Ukrajnát kellene védelmeznie, írja az informator.ua.

Volodimir Zelenszkij ázsiai újságírók előtt fejtette ki véleményét, amely szerint Kínának Ukrajna mellé kell állni az oroszokkal szemben. Kína úgy tekint erre a konfliktusra, mint az Oroszország és a Nyugat közötti háborúra. Elmondta továbbá, hogy meghívta Kijevbe Hszi Csin-pinget, Kína elnökét, továbbá több telefonbeszélgetést is folytattak a kínai vezetőkkel, ám ők továbbra sem döntötték el, melyik oldalra álljanak.

Zelenszkij szerint Kína helytelen álláspontot foglal el, ha az oroszok mellé áll

, mivel Oroszország támadta meg Ukrajnát, foglalta el területei jelentős részét. Ugyanakkor Kína az egyike volt azon nagyhatalmaknak, amelyik a Budapesti Memorandum aláírásával a független Ukrajna biztonságának biztosítására voksolt. Ez azt jelenti, hogy Kínának Ukrajnát kell védelmezni és nem Moszkva urait. Zelenszkij számonkéri az Ukrajnának tett kínai ígéreteket.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com