Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Megtörhetett az ukrán védelem Kurahovénél: három település is orosz kézre kerülhetett

Jelentős változásokról számolt be több ukránpárti térképkészítő is, az új felrajzolások szerint orosz kézre kerülhetett Ilinka, Novoszelidivka és Vozneszenka is.

Folytatódnak az összecsapások a kurahovei körzetben, és bár Ukrajna már a legerősebb harckocsijait küldi a térségbe, továbbra is orosz előretörésről érkeznek jelentések.

A DeepState legfrissebb információi szerint Ilinka máris orosz kézre került. Az orosz haderő folytatta az előrenyomulást Nova Ilinka és Beresztki irányába. Előbbi azért jelentős, mert itt halad(t) át régen a víztározó feletti vasúti és közúti töltéshíd, utóbbi település pedig az utolsó állomás Sztari Terni előtt.


Északról is folytatódott az előrenyomulás. Egyes jelentések szerint Vozneszenka elesett, más jelentések szerint néhány pozíciót még tartanak az ukrán erők. Hasonló a helyzet Novoszelidivkában is. Ha teljesen elesik a két település, lényegében nyílegyenes út vezet Sztari Terni irányába.

Ha eljutnak Sztari Ternibe, és át tudnak kelni a Vovcsán, akkor a kurahovei ukrán védelem hátába kerülhetnek.

Délen sem rózsásabb a helyzet: Trudovétól nyugatra, a 0510-es út mentén haladtak előre Putyin katonái: itt légvonalban 3,5 kilométer választja el az orosz egységeket attól, hogy teljesen körbefogják a keletebbre védekező ukrán egységeket.

Forrás: Portfolio/KH


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com