A NATO főtitkár tönkrezúzta Zelenszkij legfőbb vágyát – „Sose ígértünk nekik ilyet”

A nyugati vezetők soha nem ígérték meg Ukrajnának, hogy NATO-taggá válhat, ha békeszerződést köt Oroszországgal – jelentette ki Mark Rutte, a katonai szövetség főtitkára.

Hozzátette: a jövőben biztosítani kell, hogy Moszkva többé ne támadhassa meg Kijevet, ezért tartós békeszerződésre van szükség. Rutte szavai azután hangzottak el, hogy hamarosan megkezdődhetnek a béketárgyalások az orosz-ukrán háború befejezéséről. Mint ismert, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump amerikai vezető szerdán 90 perces telefonbeszélgetést folytatott a háború befejezéséről. A megbeszélés során mindkét vezető hangsúlyozta a béke iránti elkötelezettségét, és megállapodtak abban, hogy kölcsönösen meglátogatják egymás országát a békefolyamat előmozdítása érdekében – számolt be a HírTV.

Dmitrij Peszkov szerint Putyin hangsúlyozta, hogy a konfliktus alapvető okait kell kezelni a tartós béke elérése érdekében. Trump a beszélgetést követően közösségi médiában arról számolt be, hogy a megbeszélés jól sikerült, és mindkét fél a béke megteremtésére törekszik. Sőt, a két elnök megállapodott abban, hogy utasítást adnak a kétoldalú csúcstalálkozójuk előkészületeinek azonnali megkezdésére, bár még nem tudni, hogy hol és mikor találkozik a két államfő. Trump arról is beszámolt, hogy a Müncheni Biztonsági Konferencián amerikai és orosz tisztségviselők tartanak találkozót, ahová Ukrajna képviselőit is meghívták.

Érdemes megemlíteni: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szintén beszélt Trumppal, és kifejezte készségét a béke elérésére. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az ukrán vezetés kész együttműködni az amerikai csapattal a békefolyamat előmozdítása érdekében.

Forrás: hirtv.hu/KH


Református
Kiemelt

Donald Trump máris bemondta az all-int Zelenszkijnek

Az USA elnöke kész amerikai csapatokat küldeni Ukrajnába a békemegállapodást követően, de annak ára van, hatalmas értékű megállapodásról van szó, amit egyelőre az ukránok nem ...
Kiemelt

Volodimir Zelenszkij meggondolta magát

Az ukrán elnök és az amerikai alelnök közötti tárgyalások nem hoztak pénteken áttörést a kritikus ásványi anyagokkal kapcsolatos megállapodás ügyében, amely kulcsfontosságú lehet Ukrajna számára ...
Kiemelt

Szijjártó Péter szerint az európai háborúpárti elit mindent meg fog tenni az ukrajnai békemegállapodás ellen

Az európai háborúpárti, liberális elit mindent meg fog majd próbálni elkövetni annak érdekében, hogy ne jöjjön létre az ukrajnai háborút lezáró békemegállapodás, ami jelenleg közelebb ...
Kiemelt

Vance alelnökkel tárgyalt Zelenszkij, újabb feltételeket szabna az ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij és J. D. Vance Münchenben tárgyalt az amerikai–ukrán kapcsolatok jövőjéről. Zelenszkij szerint a háború lezárásához Kijevnek „valódi biztonsági garanciákra” van szüksége. Volodimir Zelenszkij ...
Kárpátalja

Az oroszok már Kárpátalja sorsáról beszélnek – egy népszavazás eredményére mutogatnak

Az SVR igazgatója szerint Ukrajna a jövőben elkerülhetetlenül szembe fog nézni az államiság összeomlásával, a területének szétosztása előtt azonban pontos történelmi elemzést kell végezni. Ahhoz, ...
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com