Zelenszkij: Soha nem fogjuk elismerni a megszállt területeket oroszként

A Donald Trumppal eddig folytatott tárgyalások nem elegendőek egy béketerv kialakításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a müncheni biztonságpolitikai konferencia előtt tartott sajtótájékoztatóján pénteken a BBC szerint. Az Oroszországgal hadban álló Ukrajna államfője azt mondta, erős, de változó üzenetek jönnek Amerikából, és további tárgyalásokra van szüksége – most épp az amerikai alelnök J. D. Vance-szel, aki szintén Münchenbe érkezett.

Később hozzáfűzte, vannak azért döntések, amiket csak az elnökök közötti szinten lehet meghozni. Trump be is jelentette korábban, hogy már pénteken megkezdődhetnek a tűzszüneti tárgyalások.

„Soha nem fogjuk elismerni a megszállt területeket oroszként”

– jelentette ki Zelenszkij, reagálva részben arra a Donald Trump-kijelentésre, miszerint Ukrajna nem kapja várhatóan vissza összes, 2014-től elvesztett területét. Beszélt arról is, hogy országa változatlanul a NATO tagja szeretne lenni.

„Bízunk a NATO biztonsági garanciáiban”

– mondta, hozzátéve, szerinte ez a „legolcsóbb” lehetőség mindenkinek. Zelenszkij szerint Európának egyesülnie kell Ukrajna körül, hogy önmagát védje.

Említést tett a Csernobil elleni, az ukránok gyanúja szerint orosz dróntámadásról is – amit maguk az oroszok tagadnak. Zelenszkij „nagyon veszélyesnek” minősítette az erősen sugárzó, az 1986-os robbanásos atomkataszrófa után leállított reaktorokat védő betonszarkofág támadását. A drón szerinte a radarok alatt repült, nem észlelték, és az egész időzítés azt jelzi, Vlagyimir „Putyin határozottan nem akar békét”.

Az ukrán elnök azt is kijelentette, titkosszolgálati információk szerint Oroszország jövőre háborút akar indítani a NATO ellen.

Zelenszkij délelőtt fél 12 körül érkezett meg a müncheni Bayerischer Hof szállodába. Úgy volt, hogy J. D. Vance amerikai alelnökkel közös megbeszélést és sajtótájékoztatót tartanak, de ez a jelentések szerint csúszni fog. Zelenszkij a tervek szerint Keir Starmer brit kormányfővel is találkozik. Ugyan Trump arról is szót ejtett korábban, hogy amerikai, ukrán és orosz tisztviselők leülnek tárgyalni Münchenben a háborúban, az orosz fél jelezte, nem lesz ott emberük Németországban.

Az ukrán RBC hírügynökség szerint Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője találkozott közben Münchenben Keith Kellogg-gal, Donald Trump amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottjával. A találkozó részleteiről nem sok minden derült ki, csak hogy a fő témáik az igazságos és tartós béke elérése, Ukrajna folytatódó támogatása, valamint a csúcstalálkozó megbeszéléseinek és Kellogg ukrajnai látogatásának előkészítése voltak.

Boris Pistorius német védelmi miniszter élesen bírálta az amerikai béketapogatózásokat és az oroszoknak tett engedményeket. Szerinte ha Európát kihagyják a béketárgyalásokból, akkor Európa nem tudja szavatolni a békét. A miniszter hibának nevezte Ukrajna NATO-tagságának elvetését és az oroszoknak tett területi engedményeket, mivel Vlagyimir Putyin orosz elnök jottányit sem mozdult, nem engedett. Végül az „ügyetlen” amerikai próbálkozásokra utalva azt mondta:

„Jobb lett volna a lehetséges NATO-tagságról és területi változásokról a tárgyalóasztalnál beszélni.”

Egyébként Keir Starmer brit miniszterelnök is arról beszélt Münchenben, hogy Ukrajna útja a NATO-ba visszafordíthatatlan.

Forrás: telex.hu/KH


Református
Kiemelt

Donald Trump máris bemondta az all-int Zelenszkijnek

Az USA elnöke kész amerikai csapatokat küldeni Ukrajnába a békemegállapodást követően, de annak ára van, hatalmas értékű megállapodásról van szó, amit egyelőre az ukránok nem ...
Kiemelt

Volodimir Zelenszkij meggondolta magát

Az ukrán elnök és az amerikai alelnök közötti tárgyalások nem hoztak pénteken áttörést a kritikus ásványi anyagokkal kapcsolatos megállapodás ügyében, amely kulcsfontosságú lehet Ukrajna számára ...
Kiemelt

Szijjártó Péter szerint az európai háborúpárti elit mindent meg fog tenni az ukrajnai békemegállapodás ellen

Az európai háborúpárti, liberális elit mindent meg fog majd próbálni elkövetni annak érdekében, hogy ne jöjjön létre az ukrajnai háborút lezáró békemegállapodás, ami jelenleg közelebb ...
Kiemelt

Vance alelnökkel tárgyalt Zelenszkij, újabb feltételeket szabna az ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij és J. D. Vance Münchenben tárgyalt az amerikai–ukrán kapcsolatok jövőjéről. Zelenszkij szerint a háború lezárásához Kijevnek „valódi biztonsági garanciákra” van szüksége. Volodimir Zelenszkij ...
Kárpátalja

Az oroszok már Kárpátalja sorsáról beszélnek – egy népszavazás eredményére mutogatnak

Az SVR igazgatója szerint Ukrajna a jövőben elkerülhetetlenül szembe fog nézni az államiság összeomlásával, a területének szétosztása előtt azonban pontos történelmi elemzést kell végezni. Ahhoz, ...
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com