„Semmiféle békemegállapodásról nincsen szó. Bár tudnánk már ilyesmiről beszélni” – mondta az ukrán elnök a müncheni biztonsági konferencia panelbeszélgetésén, amelyen Volodimir Zelenszkij mellett négy amerikai szenátor vett részt – írja a telex.hu.
A beszélgetés kulcskérdése az volt, milyen biztonsági garanciákkal lehetne lezárni a háborút úgy, hogy a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország se Ukrajnát, se más országot ne támadjon meg a jövőben.
Ehhez először is Ukrajnának jelen kell lennie a tárgyalásokon,
„semmit Ukrajnáról, Ukrajna nélkül”
– tette világossá az ukrán elnök, hangsúlyozva, hogy a közvetlen, Kijev és Moszkva közötti tárgyalásokhoz nincs szükség közvetítőre, a legfontosabb az egyértelmű nyugati – európai és amerikai – támogatás biztosítása. Később annyiban pontosított, hogy kész tárgyalni szélesebb körben is, de csak azután, hogy Donald Trumppal közösen egyeztetett béketervet dolgoznak ki. Ebben az esetben hajlandó Putyinnal tárgyalni, más orosz tárgyalófél nem merül fel.
Ezzel szemben Moszkva az utóbbi időben felvetette, hogy az Ukrajnában elmaradt választások miatt Zelenszkij nem legitim elnök, mandátuma lejárt, így az ukrán parlament elnöke az, aki ilyen helyzetben jogszerűen képviselné Ukrajnát. Később a Kremlből azonban olyan nyilatkozat is érkezett, amely szerint tudomásul veszik, ha Zelenszkij lenne a tárgyalófél. Ugyanakkor a fő akadályt az jelenti, hogy Oroszország nem mutatott be érdemi békeajánlatot, hanem lényegében Ukrajna kapitulációját várja el, további területek átadásával.
NATO-tagság vagy annak ígérete
A NATO-tagság kérdése továbbra is nyitott. A demokrata Jeanne Shaheen szerint semmiképp sem szabad elvetni a lehetőséget, és hangsúlyozta, hogy Amerikának és Európának együtt kell fellépnie Oroszországgal szemben, további fegyvert biztosítva Ukrajna számára.
Sheldon Whitehouse és Lindsay Graham republikánus szenátorok szerint az is elegendő lenne, ha Putyin számára világossá válna, hogy egy újabb támadás esetén Ukrajna azonnal NATO-taggá válna.
A beszélgetés során nem született egyértelmű válasz arra, hogy mi legyen az Oroszország által elfoglalt ukrán területek sorsa. Az viszont elhangzott, hogy a rendezés hatással lehet Kínára is, amely Tajvan esetleges megtámadásáról hozhat döntést.
„Emlékszünk arra, hogyan ért véget Afganisztán. Rosszul ért véget. Ez nem fog rosszul véget érni” – mondta Graham szenátor.
Zelenszkij szerint viszont kockázatos lenne, ha Putyin és Trump közvetlenül tárgyalnának Ukrajna bevonása nélkül. Az ukrán elnök szerint Ukrajna erős hadserege erősíthetné a NATO-t is, és végül is az lenne a kulcskérdés, hogy az ország hadereje elérje az 1,5 milliós létszámot, hogy elrettentse Putyint egy újabb támadástól.
A republikánusok is megosztottak maradtak a kérdésben. John Cornyn szenátor szerint Putyin célja az orosz birodalom újrépítése, ezért nem fog megállni Ukrajnánál. Zelenszkij pedig továbbra sem kapott egyértelmű választ arra, hogy mi lehetne a NATO-tagság valódi alternatívája Ukrajna biztonsági garanciáinak biztosítására.
Forrás: telex.hu/KH
- Washington: nagyon valószínűtlen a Krím visszaszerzése
- London: Ukrajna visszafordíthatatlanul halad a NATO-csatlakozás felé
- Oroszokat ítéltek el Lengyelországban, a Wagner-csoportot népszerűsítették
- Zelenszkij: Ukrajna nem fogadja el a háta mögött kötött megállapodásokat
- Scholz: csak egyféle módon lehet béke Ukrajnában
- J.D. Vance: Az európai vezetők rettegnek a saját népüktől
- 70 drónnal támadták Ukrajnát
- Donald Trump máris bemondta az all-int Zelenszkijnek
- Zelenszkij: Ukrajnának kevés esélye van a túlélésre amerikai támogatás nélkül
- Brüsszel betartotta a szavát: megkezdte Magyarországgal a tárgyalást az ukrán gázvezetékekről
- További háborús hírek