Népszerű tartalom

Nyílt levélben kéri a KMKSZ a határátkelés körülményeinek javítását a magyar belügyminisztertől
Trump és Musk a Starlinket is kikapcsolhatják Ukrajna felett, Európában már készülnek a vészforgatókönyvek
Elon Musk: egyetlen lépéssel be tudom dönteni a teljes ukrán frontvonalat
170 magyar tudós nyilatkozatban áll ki Ukrajna mellett
Oroszország pusztító drónáradatot indított – Ukrajna mélyen Oroszországban csapott le

Top10


Kárpátaljai köztisztviselők több mint 150 hadkötelest csempésztek külföldre

Az Állami Nyomozó Hivatal tisztviselői az Ukrán Állami Bűnügyi Végrehajtó Szolgálat vezetőségének segítségével felszámolta a hadköteles férfiak határon való átcsempészésének csatornáját.

Az embercsempész banda szervezője a 9. számú kárpátaljai büntetés-végrehajtási intézet egyik osztályának vezetője volt – írja az ügynökség.

A társszervező egy kárpátaljai lakos volt, aki jelenleg Csehországban él. Az édesanyja, az Ivano-Frankivszk megyében működő Igazságügyi Védelmi Szolgálat egyik alkalmazottja és négy másik határ menti lakos szintén részt vett a rendszerben.

A bűnözők felkutattak a határ illegális átlépésére hajlandó embereket, és megszervezték a szállításukat Kárpátalja és Ivano-Frankivszk megye hegyvidéki területeire. Ott bűntársaik találkoztak velük, akik a nehezen megközelíthető helyeken ideiglenes szállást, élelmet és ruházatot biztosítottak a határátkeléshez. Egy bizonyos időpontban

az „ügyfeleket” a hivatalos ellenőrző pontokon kívüli határszakaszra vitték, ahonnan a hegyeken keresztül gyalogosan lépték át a romániai határt.

A szállítás költsége egy személy esetében 6 ezer dollár volt. A nyomozás szerint a csoportnak hetente átlagosan 10 embert sikerült Európába csempésznie. Hat hónap alatt legalább 150 katonakorú férfi vette igénybe a szolgáltatásaikat.

Február 23-án, miután pénzt kaptak egy „ügyféltől”, a nyomozók őrizetbe vették a társszervező édesanyját és az egyik civil bűntársat. Utóbbi egy kanapéban próbált elbújni.

A cikkely szankciója 9 évig terjedő szabadságvesztést ír elő, vagyonelkobzással.

Az őrizetbe vett személyeket kényszerintézkedésként előzetes letartóztatásba helyezték, 1,4-2 millió UAH összegű óvadék letételének lehetőségével. A szervezőnek és más, jelenleg külföldön bujkáló bűntársaknak távollétükben is gyanúsítási értesítést küldtek. Felkerülnek a nemzetközi körözési listára, és az uniós országoknak megküldik az őrizetbe vételük és Ukrajnának való kiadatásuk iránti kérelmeket.

A nyomozás folyamatban van. Azonosítják az illegális tevékenységben részt vevő személyek teljes körét, valamint azokat, akik igénybe vették a bűnözői csoport szolgáltatásait.

Forrás: Goloskarpat.info/KH


Református

Népszerű tartalom

Nyílt levélben kéri a KMKSZ a határátkelés körülményeinek javítását a magyar belügyminisztertől
Trump és Musk a Starlinket is kikapcsolhatják Ukrajna felett, Európában már készülnek a vészforgatókönyvek
Elon Musk: egyetlen lépéssel be tudom dönteni a teljes ukrán frontvonalat
170 magyar tudós nyilatkozatban áll ki Ukrajna mellett
Oroszország pusztító drónáradatot indított – Ukrajna mélyen Oroszországban csapott le
KárpátHÍR ... : .