Népszerű tartalom

Trump: Zelenszkij vissza fog térni Washingtonba
Nyílt levélben kéri a KMKSZ a határátkelés körülményeinek javítását a magyar belügyminisztertől
Trump és Musk a Starlinket is kikapcsolhatják Ukrajna felett, Európában már készülnek a vészforgatókönyvek
Elon Musk: egyetlen lépéssel be tudom dönteni a teljes ukrán frontvonalat
Oroszország pusztító drónáradatot indított – Ukrajna mélyen Oroszországban csapott le

Top10


Megkapták zsoldjukat az első 18-24 év közötti ukrán önkéntesek

A slovoidilo.ua értesülése szerint már kézhez kapták az első zsoldjukat azok a 18 és 24 év közötti férfiak, akik Szerződés 18-24 projekt keretében jelentkeztek az ukrán hadseregbe.

A vezérkartól származó tájékoztató szerint a katonának szerződő fiatalok a kiemelt anyagi juttatásokon kívül a NATO-ban rendszeresített színvonalú kiképzésben részesülnek. Továbbá akkora szociális előnyökre tesznek szert, mint a civil élet egyetlen más területén sem. Ezen kívül egy év katonáskodást követően szabadon utazhatnak külföldre, ingyen tanulhatnak a felsőfokú tanintézményekben.
A portál emlékeztet rá, hogy az ukrán hadügyi tárca február 11-én hozta nyilvánosságra a Kontrakt 18-24 projektet, amely lehetővé teszi a 18 és 24 év közötti férfiaknak, hogy szerződéses alapon belépjenek az ukrán hadseregbe. Ezek a fiatalok hat hónapot a harcoló alakulatokban, e célra kijelölt hat dandár valamelyikében fognak szolgálni. A hadügy szerint ily módon akár 800 000 főt lehet mozgósítani a haderő számára.

Forrás: Slovoidilo.ua/KH


Református

Népszerű tartalom

Trump: Zelenszkij vissza fog térni Washingtonba
Nyílt levélben kéri a KMKSZ a határátkelés körülményeinek javítását a magyar belügyminisztertől
Trump és Musk a Starlinket is kikapcsolhatják Ukrajna felett, Európában már készülnek a vészforgatókönyvek
Elon Musk: egyetlen lépéssel be tudom dönteni a teljes ukrán frontvonalat
Oroszország pusztító drónáradatot indított – Ukrajna mélyen Oroszországban csapott le
KárpátHÍR ... : .