Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Mozgósítás: tavasszal jöhet a hetedik hullám

Az előzőekhez képest a részleges mozgósítás hetedig hullámában kevesebb hadkötelest hívnak majd be – jelentette ki az ukrán fegyveres erők vezérkari főnöke. Viktor Muzsenko az ötös csatornának adott interjújában azt is elmondta, hogy a soron következő hullám várhatóan egybe fog esni a negyedik szakaszban behívott katonák márciusra és áprilisra tervezett leszerelésével.

„Az újabb mobilizáció és a demobilizáció a kelet-ukrajnai helyzettől függ. December 31-én lejár a minszki egyezmény teljesítésének határideje, csak ezt követően tudunk majd pontos dátumról beszélni” – fogalmazott Muzsenko. Hozzátetet, hogy a hetedik hullám időpontjáról még nem határoztak.

„Nincs még döntés, ennek ellenére a soron következő mozgósítás előkészületei már megkezdődtek” – mondta a vezérkari főnöke megjegyezve, hogy a korábbiakhoz képest a hetedik hullámban kevesebb hadkötelest fognak mozgósítani. Eddig a negyedik szakaszban hívták be a legtöbb embert.

Beszámolójában a Korrespondent hírportál emlékeztetett arra, hogy a hadügyminisztérium szeptemberben még szükségtelennek látta újabb hullám bevezetését, valamint, hogy Arszen Avakov belügyminiszter a korábbi mozgósítási kudarcok miatt a szerződéses állomány létszámának növelését sürgette.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com