Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Szórják a pénzt a magyar állami médiánál

Bruttó 439 ezer forint az átlagbér a magyar állami közmédiánál, az idei első negyedévben a dolgozókra összesen mintegy 4 milliárd forintot költöttek el a magyar adófizetők pénzén.

Tavaly még 2372 munkavállalója volt az állami médiának, idén pedig már csak 2022-en dolgoztak az MTVA-ban, ahol az átlagos havi bér bruttó 439 ezer forint volt idén az első három hónapra vetítve – tudta meg a Világgazdaság.

Az összesített bérköltség 2016 első negyedévére vonatkozóan hárommilliárd forint körül alakult, míg az összesített személyi jellegű kifizetések – beleértve a költésgtérítéseket, segélyezést, jubileumi jutalmakat, cafeteriát – meghaladták a 200 millió forintot.

A 780 millió forintos bérjárulékkal együtt az MTVA személyi jellegű ráfordításai idén az első negyedévben meghaladták a négymilliárd forintot, olvasható a HVG feldolgozott cikkében.

Összehasonlításképp 2015 első negyedévében 3,3 milliárd forintot igényelt a rettentően sokba kerülő állami média finanszírozása, az MTVA tájékoztatása szerint a bérköltség 94 százalékát a belsősök kapták, és csupán 6 százalék jutott a külsősöknek. A 200 millió forintos személyi jellegű kifizetéseknél is hasonló az arány.

Az állami cégek vezetőihez képest nem emelkedett idén az MTVA megbízott vezérigazgatójának bére, Vaszily Miklós ugyanis idén az első negyedévben is ugyanannyi, hatmillió forint fizetést kapott, mint tavaly az utolsó három hónapban – olvasható az MTVA honlapján.

Vaszily fizetése nemcsak önmagához képest nem változott az utóbbi időben, de elődje béréhez képest sem, hisz Szabó László Zsolt az MTVA vezérigazgatójaként szintén hatmillió forint fizetést kapott 2015 első negyedévében.

Ahogy Szabót, úgy Vaszilyt is megilleti a vállalati gépjármű, a mobil eszközök korlátlan használata, és évente legfeljebb öthavi prémium. A prémium az MTVA-ban nem jár alanyi jogon, de a juttatás éves átlaga egy főre vetítve 2,85 havi bérnek felel meg.

Amint az köztudomású, a magyar adófizetők pénzéből fenntartott MTVA-nak Kárpátalján is vannak tudósítói, sőt, egy több tízmillió forintból felszerelt modern stúdió is a rendelkezésükre áll Ungvár központjában.

 


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com