Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Véres összecsapások Lille-ben, 36 szurkolót vettek őrizetbe

Több tucat randalírozó brit szurkolót őrizetbe vettek szerdán Lille-ben a francia rendőrség tájékoztatása szerint.

A hatóság csütörtökre virradóra azt közölte, hogy a szerdai nap folyamán legalább harminchat brit szurkolót vett őrizetbe. Tizenhatan kórházba kerültek – adta hírül az MTI.
Fénygránátokat és könnygázt is be kellett vetnie a francia rendőrségnek az angol szurkolók százai ellen, akik üvegeket dobáltak feléjük és gúnyosan azt skandálták:

„Légyszi ne küldjetek engem haza!”

A BBC helszíni tudósítója és néhány szurkoló is beszámolt róla, hogy igazi kavalkád volt Lille utcáin, ahol a helyiek, szlovák, angol és orosz szurkolók is készültek a tömegverekedésre.
A helyzetet súlyosbítja az a körülmény, hogy az UEFA döntése értelmében felfüggesztett kizárással büntette az orosz csapatot a szurkolói rendbontások miatt, amelyek Marseilleben történtek.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com