Kárpátaljaiak Marseille-ben

A hazai Eb-vélemények rovatunkban ezúttal nem szakértőkkel elemezzük a mérkőzéseket és történéseket, hanem olyan kárpátaljaiakat szólaltatunk meg, akik ott voltak a magyar válogatott Izland elleni mérkőzésén Marseille-ben, részt vettek a mérkőzés előtti frenetikus menetelésben, megélték a győzelemmel felérő pontmentést és az utána következő ünneplést.

Futball-lázban a magyar nemzet

A kijutás pillanatában eldöntöttük, hogy elkísérjük a válogatottat Franciaországba, hiszen 44 év mégiscsak nagyon hosszú idő – írta nekünk Marseille-ből a beregsomi születésű, jelenleg Budapesten élő Fejes Norbert. – Én még akkor nem is éltem. Édesapám kisgyerek volt 1972-ben, az utolsó Eb-részvételkor. Mindhárom helyszínre készültünk, de a bordeaux-i meccsre nem kaptunk jegyet. Így végül egy kisebb, 6 fős csapattal indultunk útnak miskolci és felvidéki barátainkkal mi hárman Beregsomból – az édesapám, Fejes Tibor, a testvérem, Fejes Roland és én – írja a KISZÓ aktuális számában.

Az Ausztria elleni szenzációs győzelmet én még Budapesten, nagykivetítőn néztem végig, de már akkor lehetett érezni, hogy igazi futball-lázban van az egész magyar nemzet – jegyzi meg. – Franciaországig pedig úton-útfélen magyar szurkolókkal találkoztunk. Marseille-ben a szálláshelyünkről vonattal mentünk, mondanom sem kell: tele volt magyar szurkolókkal. De, ami a városban várt minket, az minden képzeletet felülmúlt. Előbb a vasútállomáson énekelte el velünk egy nagyobb csoport az Ismerős Arcok Nélküled című számát, miután megtudták, hogy Kárpátaljáról jöttünk, majd ezt követően mindenki elindult a kikötő felé, a magyar szurkolók találkozási pontjához.

Innen aztán 25-30 ezer (nehéz pontosan megmondani, hogy mennyi) magyar fanatikus vonult több kilométeren át Marseille főútján a stadionhoz a legismertebb szurkolói énekeket skandálva. Ennyi torokból ezek hátborzongatóan hangzottak. A stadion felét magyar szurkolók töltötték meg, zseniális hangulat uralkodott, amit még az orosz bíró nagy hibája sem tudott lelohasztani. Aztán jött a 88. perc és az egyenlítő gól, amely után felrobbant az aréna. Ez pedig biztossá tette a harmadik helyünket a csoportban, a mai eredmények (kedd este) tükrében pedig a továbbjutásunkat is. Folytatódik az álom, hajrá magyarok! – zárt frappánsan Fejes Norbert.

A munkácsi Popovics Pál 12 éves fiával, Kendével, valamint egy kisebb baráti társasággal utazott Franciaországba. Elárulta, minden trükköt bevetettek, hogy jegyet szerezzenek a magyarok valamelyik csoportmeccsére. Ő, a felesége és a barátaik is regisztrálták jegyigényüket, végül az ismerőseiket sorsolták ki, így csomagolhattak.

– Maga az út is emlékezetes volt, a meccs pedig egy életre szóló élmény számomra és Kende számára is – kezdi élménybeszámolóját Popovics Pál, aki azóta már hazatért. – Út közben Olaszország után, a francia autópályán szinte csak magyar illetőségű autókat lehetett látni. Nemcsak a rendszám volt árulkodó, a lobogó zászlók, a sálak, a válogatott mezében utazó emberek. Már az út menti pihenőkben és a töltőállomásokon is hangoltak a szurkolók, mindenki barátian köszöntötte a másikat. Marseille olyan volt, mintha megszállták volna a magyarok. A város közelében egy kempingben helyezkedtünk el, már itt is zengtek a magyar rigmusok.

Popovics Pál elmondta, az azóta nevezetessé vált magyar szurkolói menetről a városnézés közben, teljesen véletlenül szereztek tudomást.

– Odalépett hozzánk néhány drukker és azt kérdezte, megyünk-e a kikötőbe a gyülekezőhelyre – emlékszik vissza. – Természetesen nem hagyhattuk ki. Nem bántuk meg! Fantasztikus érzés volt ott magyarnak lenni. Lehet kívülről, a felvételek alapján félelmetesnek tűnt az egész, ám mi egyáltalán nem éreztük magunkat veszélyben. A mérkőzésre is csak szigorú biztonsági ellenőrzés után engedtek be, csupán egy mobiltelefont lehetett bevinni. A lelátókon folytatódott a fiesta-hangulat, körülnéztünk és szinte mindenhol pirosmezeseket láttunk. Végigugráltuk a 90 percet. Az egyenlítő gólnál felrobbant a stadion, még a lefújás után fél órával is ünneplő magyarokkal volt tele a lelátó. Utána Marseille utcáin folytatódott az örömünnep. Több helyi lakos is odajött hozzánk, megveregette a vállunkat, ami jólesett a lelkünknek.

Popovics Pál szerint az izlandiak elleni döntetlen felért egy győzelemmel és kárpótolta őt az 1986-os vb-n a szovjetek ellen Irapuatóban elszenvedett 6–0-ás vereségért.

– Akkor pont egyetemista voltam Ungváron. Az egyik diáktársam albérletében gyűltünk össze, hogy szurkoljunk a magyaroknak – emlékszik vissza a 30 éve történtekre. – Zászlókkal, dobokkal a biztos győzelemben bízva ültünk a tévé képernyője előtt, aztán jött a sokk. A magyar válogatott zakója után csendben osontunk a kollégiumi szobánkba, abban a pillanatban kicsit szégyelltük magunkat, nem szerettünk volna senkivel találkozni. Ám Marseille-ben visszaszereztük a lelkünket, az önbizalmunkat és az önbecsülésünket is.

Popovicsék itthon is folytatják a szurkolást, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség nemrég átadott munkácsi székházában kivetítőn követik a magyar csapat szereplését.