Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Bronzérmes a magyar férfi párbajtőrcsapat

Bronzérmet nyert a magyar férfi párbajtőr-válogatott vasárnap, a riói olimpia vívóversenyeinek utolsó napján.

A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású csapat a tavaly világbajnoki ezüstérmes dél-koreaiak 45-42-es legyőzésével jutott elődöntőbe, ahol a világranglistát vezető, címvédő franciáktól 45-40-re kikapott. A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a vb-címvédő ukránokkal – akik korábban Oroszországot 45:32-re verték, majd az olaszoktól 45:33-ra kikaptak – vívott és nyert 39-37-re.

Elsőként Rédli Dmitro Karjusenkóval, majd Imre Bogdan Nyikisinnel 0-0-t vívott, passzivitás miatt mindkét asszó egy perc után véget ért. Ezután Boczkó helyén a tartalék Somfai kezdett, aki a harmadik párban először lépett pástra az olimpián, mivel egyéniben nem indult. Ebben a párharcban volt egy együttes találat, amit Somfai egylámpás tusa követett.

Imre következett Karjusenkóval, és itt már aktívan vívott mindkét fél, de a magyar volt pontosabb. Elhúzott 8-4-re, amikor Karjusenko megállt és a csuklóját fájlalta. Ápolás után a tartalék Makszim Hvoroszt állt be a helyére, aki a maradék időben egy tust adott. A folytatásban Rédli 1-0-ra verte a nem mellékesen kárpátaljai Anatolij Herejt, Somfai pedig 4-3-ra kikapott Nyikisintől, majd Imre 12-11-re egy mozgalmas asszóban az ungvári Herejtől úgy, hogy menet közben öt tusra növelte a magyar csapat előnyét, a végén viszont ő kapott sorozatban találatokat.
Utolsó előttiként Somfai vívott Hvoroszttal, mégpedig eredményesen, szép tusokkal 6-3-ra verte ellenfelét, ezzel öt találatra hízott a különbség.

Kilencedikként Rédli és Nyikisin ment fel a pástra. Eleinte a magyar párbajtőröző védekezett hatékonyan, 34-25-re elhúzott, majd a vége felé az ukrán mindent egy lapra feltéve rohamozott és sorozatban adta tusokat. Hét másodperccel a vége előtt 37-36 volt az állás. Ekkor azonban Rédli váratlanul belépett Nyikisin támadásába és látványosan megszúrta őt, ezzel eldöntötte a mérkőzést.

A párbajtőrcsapat a magyar riói küldöttség 12. érmét – a negyedik bronzot – szerezte.

MTI/KH


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com