Köldökzsinóron

Megvalósul a Magyar Kormány támogatásával, olvasható a különböző fesztiválokat és rendezvényeket hirdető plakátokon, felújított oktatási kulturális és egyházi intézmények falán, újságok, hírportálok – ha lejjebb görget még nálunk is – és hamarosan egy tévécsatorna impresszumában. Nagyon úgy fest, hogy a magyarországi hathatós támogatás nélkül semmi nem történne, a kárpátaljai magyarság nem állna meg a lábán. […]

Sarcország

Továbbra sem javulnak az ukrán államháztartás számai. Az állami kincstár nyilvánosságra hozta az első nyolc havi pénzügyi mérleg adatait, amiből az derült ki, hogy a büdzsé mínusza már megközelítette a 600 millió eurót. És mindeközben az ország vezetői folyton azt papolják, egyre jobban mennek a dolgok, nőnek a bérek, az emberek jobban élnek. Ők biztosan, […]

A 27 éves Ukrajna

Ukrajnában nagy csinnadrattával megünnepelték az ország 27. születésnapját. Kijevben négy és félezer katona parádézott, miközben most először zengett fel a seregben az új köszönési formula: Szlava Ukrajini (Dicsőség Ukrajnának)! A következő függetlenségi évfordulót már új elnökkel fogja várni az ország. Ám ma még teljességgel megjósolhatatlan, hogy ki lesz az. A helyezkedés már elkezdődött, noha a […]

Ukrajna az ellenséggyártó

Amíg Budapest óvodákat, egészségügyi intézményeket fejleszt és újít fel Kárpátalján, valamint a magyar közösség mellett az itt élő többségi nemzetet támogatja, ha kell vakcinákkal, klórral vagy bármivel, amire épp szükség mutatkozik, addig Kijev zászlóaljak idevezénylésén és a régi elhagyatott laktanyák megnyitásán ügyködik. Az ukrán kormány mindig ellenségeket akar kreálni magának. Ha nem a kelet-ukrajnai felkelőkről […]

Ukrán rulett: Kijev katonái életével játszik

A kelet-ukrajnai harcok kezdetén hiányos felszerelésben – ezer harcosból csak tíznek jutott golyóálló mellény és bevetési sisak – több évtizedes, rozsda marta, kiszolgált fegyverekkel és lőszerekkel vezényelték ki az ukrán kormánykatonákat a fegyveres szakadárok ellen. Előfordult, hogy az első vonalban harcoló egységeknek elegendő muníciója sem volt. A lankadatlanul segítő önkénteseknek hála ma már nem halhat […]

Egán-ügy: mi lehet a függöny mögött?

Alaposan ráijesztett az Egán Ede „Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány a pályázóira. Mint azt a KárpátHír is megírta, az iroda igazgatójának aláírásával körlevelet küldtek az összes eddigi pályázónak, számuk több ezerre tehető. Ebben emlékeztetnek, hogy az Ukrán Nemzetbiztonsági Hivatal (SZBU) bűnvádi eljárást indított az alapítvány ellen szeparatizmus gyanújával. Ebből adódóan pedig elképzelhető, hogy a gazdákat, […]

Bort iszik, vizet prédikál az ukrán hatalom

Ukrajna Oroszország elleni szankciókról papol és agresszorként tekint Moszkvára, miközben tovább kereskedik az ádáz ellenségnek kikiáltott országgal. Éles a kontraszt a kormány és az államfő tettei és szavai között. Azaz mást mondanak Brüsszelben és Washingtonban, mint amit cselekszenek Kijevben. Petro Porosenko ukrán elnök nem egyszer arra szólította fel Európát és Amerikát, hogy szankcionálja Oroszországot, amiért […]

Nehogy már az ukránoknak legyen igazuk!

Az ukrán sajtó inkább értékelte a saját szemszögéből pozitívnak az alsószlatinai ukrán-magyar megbeszélést, mintsem a magyar média. És ez nem véletlen. Egyre inkább úgy tűnik, az ukránok mintha helyzeti előnybe kerültek volna… Szinte valamennyi ukrán beszámoló azt emeli ki, hogy a magyar fél visszavett a követeléseiből, és a NATO-ügyek blokádja terén is engedett Budapest, hiszen […]