Erős földrengés volt az Égei-tengeren, sokan megsérültek

Erős, 6,7-es erősségű földrengés rázta meg csütörtök éjjel Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket, első jelentések szerint ketten meghaltak, sokan megsérültek, komoly károk keletkeztek. Az Amerikai Földtani Intézet (USGS) adatai szerint a rengés epicentruma a törökországi Bodrum városától 10 kilométerre délre, Kosz görög szigettől 16 kilométerre keletre-északkeletre történt, tíz kilométeres mélységben. A görög…

Részletek

ATO-sok végezhettek az ismert újságíróval

Az ukrán rendőrség egy évvel a Pavlo Seremet ellen elkövetett gyilkosság után sem tudja megmondani, kik voltak az elkövetők. Hiába követelik ezt a civilek, hiába szólított fel a nyomozásban való előrelépésre az Európai Unió, hiába sürgeti Kijevet az Amnesty International, semmi előrehaladás. A zsurnaliszta elleni robbantásos merénylet évfordulóján barátai, kollégái, tisztelői keresték fel a belügyminisztériumot,…

Részletek

Az Iszlám Állam utasítására késelt meg nőket Egyiptomban

Az Iszlám Állam utasításait követte a pénteki egyiptomi késeléses merénylet elkövetője – közölték biztonsági források. A hatóságok átvizsgálták a támadó üzeneteit, kiderült, hogy a férfi szélsőségesekkel állt kapcsolatban, akik arra buzdították, hogy támadjon meg külföldieket az ismert egyiptomi nyaralóhelyen. Korábban a hatóságok arról számoltak be, hogy a gyanúsított a 27 éves Abdel-Rahmán Saabán, egy diák…

Részletek

Újabb hitelrészletet kapott Görögország

Folyósította a görög mentőcsomag következő, 7,7 milliárd eurós részletét hétfőn az euróövezeti állandó mentőalap (ESM), miután néhány nappal ezelőtt jóváhagyták a kifizetést a közös valutát használó uniós tagállamok és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodása nyomán. Az Európai Stabilitási Mechanizmus a Twitteren jelentette be, hogy megtörtént az átutalás, és Athén megkapta a lejáró tartozások törlesztésére szolgáló…

Részletek

Ismét sor van Ukrajna felé a határátkelőkön

Az index.hu a Határinfóra hivatkozva írja, hogy több Ukrajnába tartó határátlépő-helyen, és Röszkénél is sorra kell számítani. Az ukrán határszakaszon Barabásnál a belépő oldalon (Magyarország felé) 30 perces sor áll. Reggel 8 és 16 óra között Lónya felé érdemes elkerülni az átkelőt – a többi alternatív útvonalon ugyanis szintén tumultus van. Beregsuránynál szintén a belépő…

Részletek

Az Európai Unió segítségét kéri az olasz miniszterelnök

Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök az Európai Unió segítségét sürgette hétfőn annak megakadályozásában, hogy az Olaszországba érkező migráció fenntarthatatlan helyzetet teremtsen és ellenséges társadalmi reakciókhoz vezessen. Gentiloni kijelentette, hogy „Olaszország egésze” a migránsok befogadásán dolgozik, és ebben Európa együttműködését is kéri. „Ez szükséges, ha Európa hű akar maradni saját elveihez, történelméhez és civilizációjához, és szükséges Itália…

Részletek

2030-ra a muszlimok lehetnek többségben Brüsszelben

A Migrációkutató Intézet felmérése szerint jelentős szakadék van az unióban élő muszlim közösségek csendes többsége, és aktív kisebbsége között. Előbbiek szeretnének jobban beilleszkedni az uniós társadalmakba, a kisebbség viszont szilárdan hisz a kulturális elkülönülésben és a konfrontációban. Az M1 Ma Reggel műsorának vendége Janik Szabolcs volt.   Igaz, a muszlimok 90 százaléka elítéli a terrorcselekményeket,…

Részletek

Száz migráns esett egymásnak Calaisnál

Körülbelül száz eritreai és etiópiai migráns verekedett össze szombat délután a franciaországi Calais iparterületén, közülük tizenhatot kórházba kellett szállítani sérüléseik miatt – közölték a helyi hatóságok.   „Tizenhat migránst szállítottak kórházba, 15-en könnyebb sérüléseket szereztek, egy pedig súlyos fejsérülést szenvedett” – mondta el Étienne Desplanques, az illetékes prefektúra kabinetjének vezetője. Tucatnyi – többségében eritreai –…

Részletek

Eddig négyen haltak meg a hőség miatt Szófiában

Négy ember halt meg szombaton Szófiában a rendkívüli hőség következtében – közölte a bolgár rádió a mentőszolgálat jelentésére hivatkozva. Helyi idő szerint szombat délben (közép-európai idő szerint 11 órakor) a bolgár fővárosban 34 Celsius-fokot mértek árnyékban. A meteorológia gyakorlatilag az ország egész területén a „veszélyes időjárási jelenségek” növekedésére figyelmeztetett. Egyes országrészeken a hőmérséklet a kora…

Részletek

Szorul a hurok a terroristák nyaka körül

 A dzsihadisták szíriai központját, Rakkát teljesen körbezárták a kurd és arab harcosok. A Szíriai Demokratikus Erők a menekülési útvonalakat is elvágták, és folyamatosan támadják a terrorszervezetet. Közben Irakban is sikerrel jártak a harcok: Moszult napokon belül teljesen felszabadítják a kormányerők. Az Iszlám Állam így két legfontosabb fellegvárát vesztheti el.   Fegyverropogástól hangos a szíriai Rakka….

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com