Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba

Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról. A négynapos útra induló ezer zarándokot Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolattartásért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Bíró László tábori püspök áldotta meg. A vonatot Püspökladányig a Szent Márton-év tiszteletére felmatricázott Szent Márton-mozdony…

Részletek

Széll Tamás megnyerte a Bocuse d’Ort

A magyar versenyző megnyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or európai döntőjét. A verseny második helyezettje a norvég, harmadik helyezettje a svéd csapat lett – írja a HVG. Az Európa-döntőn húsz csapat versenyzett, közülük tízen kedden már elkészítették versenyfogásaikat: egy haltányért dunai kecsege és kaviárjának felhasználásával, illetve egy vadtálat magyar gímszarvas borjúból. Széll Tamás…

Részletek

Legyen valóban ingyenes a külhoni osztálykirándulás!

Erről Szávay István Jobbik-alelnök beszélt sajtótájékoztatóján. A parlamenti képviselő elmondása szerint ugyanis a Vona Gábor által meghirdetett Valódi Nemzeti Konzultáció keretében két olyan Bács-Kiskun megyei iskolaigazgatóval is találkozott, akik tíz- és húszezer forint közötti „hozzájárulást” kénytelenek beszedni tanulóiktól, mert az állami támogatás nem fedezi az ingyenesnek hirdetett utazásokon a belépőket, az étkezést és a biztosítást – írja a Jobbik weboldalán….

Részletek

Szélesebb vajdasági koalíciót tartana hasznosnak Pásztor István

Egyelőre nem lehet tudni, kik kerülnek be a vajdasági tartományi kormányba, az viszont már biztos, hogy a parlamenti többség gerincét a választásokat megnyerő Szerb Haladó Párt (SNS) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képezi majd – jelentette ki Pásztor István, a VMSZ elnöke a szerbiai közszolgálati televízió szerda reggeli híradójának adott interjújában. A politikus szerint…

Részletek

Új választási törvény jöhet

Még a héten megtarthatja első ülését az új választási törvény kidolgozása céljából létrejött munkacsoport.   Ezt Andrij Parubij házelnök jelentette be. Elmondta, a munkabizottság civilekből és parlamenti képviselőkből áll majd. Az új koalíció programjában deklarálta, hogy új választási törvényt dolgoznak ki. A mostani vegyes választási rendszert nyílt pártlistás választási rendszerre módosítanák. Ez azt jelentené, megszűnnének…

Részletek

Eurovíziós Dalfesztivál: kedden indul a stockholmi verseny

A nemzeti zsűrik már hétfőn este, a keddi első elődöntő főpróbáján pontozzák az előadókat, ezzel érdemben is kezdetét veszi az 61. Eurovíziós Dalfesztivál Stockholmban. Freddie és a Pioneer című szerzemény esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után hatodszor tudna döntőbe jutni a versenyben. Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyt idén azért…

Részletek

Összeültek a nyugat-európai magyarok

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár részvételével Stockholmban megtartotta idei közgyűlését a hét végén a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége. A tanácskozáson Potápi Árpád aktuális nemzetpolitikai témákról, illetve az ezekkel kapcsolatos idei és jövő évi tervekről tartott előadást. Az államtitkár az MTI-t vasárnap tájékoztatta arról: a 15 éve megalakult ernyőszervezet célja és feladata, hogy koordinálja Nyugat-Európában…

Részletek

A kárpátaljai görögkatolikus egyház üldöztetését bemutató kiállítás nyílt Máriapócson

A „25 éve szabadon” című, a kárpátaljai görögkatolikus egyház helytállását és tanúságtételét bemutató vándorkiállítás május 7-én nyílt meg Máriapócson, a Családvár kiállítótermében. A vándorkiállítás, amelyet Magyarországon bemutattak már többek között Budapesten, Kisvárdán és legutóbb a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, most Máriapócsra érkezett. A kiállítás megnyitóját a máriapócsi Családvár kiállítótermében tartották meg, amely az…

Részletek

Magyar honvédekre emlékeztek egy dél-csehországi temetőben

Megkoszorúzták a második világháború végén egy német különítmény elleni harcban elesett magyar honvédek és cseh katonák közös síremlékét vasárnap a dél-csehországi Zlatá Koruna község temetőjében. A helyi önkormányzat által megrendezett hagyományos megemlékezés résztvevői először koszorúkat és virágokat helyeztek el a 71 évvel ezelőtti háborús eseményeknek emelt, Rájov főterén lévő emlékműnél, majd átvonultak a Zlatá Koruna-i…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com