Szombaton akár forradalom is lehet? Orbán Viktor is aggódhat, de nem magáért, Belgrádot kell majd figyelni

Az eddigi legnagyobb tüntetésre készülnek a diákok Belgrádban március 15-én áll a privatbankar hírében. Vidékről és külföldről is sok résztvevőt várnak a szombatra meghirdetett belgrádi diáktüntetésre – írja a 444 a Deutsche Welle riportjára hivatkozva. A tüntetéssorozat három hónapja zajlik, Aleksandar Vucic szerb elnök pedig az elmúlt napokban a hatóságok erőteljesebb fellépésével fenyegette meg a…

Részletek

Komolyan aggódhat Kijev: egyre kevesebb amerikai támogatja Biden Ukrajna-politikáját

Egyre csökken az Ukrajna további finanszírozását támogatók aránya mind a két amerikai pártban, ami nem jelent túl jót Kijevnek. A Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató intézet közös felméréséből kiderült, hogy a válaszadók mindössze 41 százaléka ért azzal egyet, hogy Washingtonnak fegyvereket kell adnia Kijevnek, míg 35 százalék ezt elutasítja – írja a Magyar Nemzet…

Részletek

Ukrán offenzíva: aggódhat Zelenszkij, de most fordulhat a kocka

Végeláthatatlan aknamezők, erős orosz állások, hibázgató ukrán parancsnokok. Néhány napig úgy tűnt, nagy pofont kapnak az ukránok, de most mégis megreccsentek az orosz védelmi vonalak. A régóta várt ukrán ellentámadás esélyeit elemző írásainkban többször is arra a következtetésre jutottunk, hogy nehéz megítélni, milyen eredményeket érhetnek el az ukránok, hiszen rengeteg, részben ismeretlen tényező fogja ezt…

Részletek
KárpátHÍR ... : .