Joe Biden csaknem ötmilliárd dollárnyi ukrán adósságot engedne el

Joe Biden amerikai elnök csaknem ötmilliárd dollárnyi ukrán adósságot engedne el, az erről szóló nyilatkozatot szerdán terjesztett a kongresszus elé – közölte az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője sajtótájékoztatón. Matthew Miller elmondta, hogy 4,65 milliárd dollár gazdaságisegély-hitelről van szó, amely fele az idén tavasszal elfogadott, ukrajnai segítségnyújtásról szóló törvényben szereplő kölcsönnek. A jogszabály felhatalmazást adott az…

Részletek

15 milliárd dollárnyi támogatásra számít az év végéig Ukrajna

Az ukrán pénzügyminisztérium szerint az idei év végéig összesen 15 milliárd dollár pénzügyi támogatást várnak nemzetközi partnereiktől az orosz invázió kezelésére – közölte a Korrespondent hírportál a szaktárca hétfői közleményére hivatkozva. A jelentés szerint a Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei megerősítették a jövő évi 12,5 milliárd eurós költségvetési támogatás biztosítását az Ukraine Facility projekt keretében. A…

Részletek

Egymilliárd dollárnyi amerikai fegyvernek veszett nyoma, Ukrajna már csak védekezésre készül

A New York Times írása szerint a Pentagon egy új jelentése azt állapította meg, hogy az amerikai tisztviselők több mint egymilliárd dollár értékű, Ukrajnába küldött katonai felszerelés sorsát nem követték megfelelően, így azok jelenlegi helyzetéről sincsen információjuk. A szóban forgó felszerelés között vállról indítható rakéták, kamikazedrónok, valamint éjjellátó készülékek is vannak. A Pentagonnak nincsenek arra…

Részletek

Amerika több mint 66 milliárd dollárnyi segítséget nyújtott már Ukrajnának

A The Washington Post összeszámolta az Ukrajnának nyújtott összes amerikai támogatást. Az amerikai lap szerint az összeg már elérte a 66,2 milliárd dollárt – számolt be a Korrespondent. A cikk szerint, az Egyesült Államok a teljes körű háború kitörése óta 43,1 milliárd dollárnyi katonai célú segítséget nyújtott Ukrajnának, 20,5 milliárd dolláros költségvetési támogatás érkezett az…

Részletek

Bloomberg: A háború évében a leggazdagabb oroszok 67 milliárd dollárnyi vagyont veszítettek

Oroszország Ukrajna elleni háborújának évében a világ 500 leggazdagabb embere közé tartozó 23 orosz milliárdos 67 milliárd dollárt, vagyis teljes vagyonának 20%-át veszítette el, számolt be róla a Bloomberg. 2022. február 23-án a világ 500 leggazdagabb embere közé tartozó 23 orosz milliárdos vagyona összesen 339 milliárd dollár volt. A vagyon 20 %-os csökkenése több mint…

Részletek

Ukrajna telekommunikációs infrastruktúrája közel 2 milliárd dollárnyi kárt szenvedett a háború miatt

Ukrajna telekommunikációs infrastruktúrájában az orosz megszállók katonai műveletei során okozott mintegy 1,8 milliárd dollárnyi kár keletkezett – közölte szombaton a korrespondent.net hírportál a Sky News hírtelevízióra hivatkozva írta a karpat.in.ua. A jelentés szerint az ENSZ strukturális szervezete, a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) becslése szerint Ukrajnának legalább 1,79 milliárd dollárra lesz szüksége ahhoz, hogy a távközlési…

Részletek

Újabb 400 millió dollárnyi katonai segélyt küld az Egyesült Államok Ukrajnának

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollárnyi (mintegy 170 milliárd forint) katonai segítséget bocsát Ukrajna rendelkezésére – az összeg felhasználására az elnök adott felhatalmazást a Külügyminisztérium számára. Fehér Ház közleménye szerint az elnök által aláírt intézkedés az újabb segélycsomagról védelmi eszközöket és szolgáltatásokat tartalmaz. A segélycsomag a védelmi minisztérium erőforrásait terheli – áll az elnöki…

Részletek

Ukrajna év végéig 20 milliárd dollárnyi külföldi támogatást kaphat

A nyár első két hónapjában 9 milliárd dollár összegű támogatásra számít Kijev, írta a Korrespondent.net hírportál. Ukrajna év végéig 20 milliárd dollárnyi külföldi támogatást kaphat – közölte Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter csütörtökön a parlament adóbizottságának ülésén. „Ebben a hónapban 4,8 milliárd dollár bevételre számítunk. A májusi 1,5 milliárd dollárhoz képest ez nagyon jelentős támogatás” – fogalmazott…

Részletek

15 millió dollárnyi támogatást biztosít a Google Ukrajnának

A Google számos lépést tett Ukrajna támogatására, közölte Mikhajlo Fedorov ukrán digitális átalakulásért felelős miniszter Telegramján. Többek között 15 millió dollárt különítettek el Ukrajna megsegítésére, közvetlen támogatásokat és reklámkölcsönöket biztosítva, a Google Térkép egyes funkcióit letiltották az országban az állampolgárok biztonsága érdekében, megerősítették az ukrán Google-fiókok védelmét, szembeszálltak a propagandát és dezinformációt továbbító oldalakkal. „Hálás…

Részletek

Több millió dollárnyi bitcoint juttattak el Ukrajnának

Kriptovaluta-elemzők szerint eddig legalább 9 millió dollárt ajánlottak fel az ukrán háborús erőfeszítések támogatására névtelen Bitcoin-adományozók – számolt be a BBC. Eddig több mint 4000 adomány érkezett, de volt egy olyan ismeretlen adományozó, aki 3 millió dollár értékben küldött Bitcoint egy civil szervezetnek, míg az átlagos adomány körülbelül 95 dollár. Az ukrán állam hivatalos Twitter-fiókja…

Részletek
KárpátHÍR ... : .