Ursula Von der Leyen bemutatta az EU új, 150 milliárd eurós védelmi csomagját

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden bejelentette az „Európa Újrafegyverzése” tervet, miután az amerikai elnök, Donald Trump felfüggesztette Ukrajna minden katonai támogatását. Emellett egy új közös eszköz létrehozását javasolta az Európai Unió katonai kiadásainak növelése érdekében. Javaslata szerint az uniós országok akár 150 milliárd euró összegű hitelt is igénybe vehetnének egy ötpontos…

Részletek

Kiszivárgott a NATO nagyszabású, 21 milliárd eurós terve

A NATO új üzemanyag-vezetékrendszer kiépítését tervezi Németországtól Lengyelországig és Csehországig, hogy egy esetleges Oroszországgal való konfliktus esetén biztosítsa a vadászgépek gyors üzemanyag-ellátását. A katonai szövetség jelenlegi, hidegháborús időkből származó vezetékrendszere jelenleg Nyugat-Németországban ér véget. A Der Spiegel német hetilap beszámolója szerint a német fegyveres erők, a Bundeswehr belső feljegyzése rámutat, hogy jelentős problémák vannak a…

Részletek

3 milliárd eurós katonai segélyt adna Németország Ukrajnának

A német kormány mindent előkészített egy újabb, hárommilliárd eurós katonai segélyhez Ukrajnának, de még a finanszírozásáról egyeztetnek – közölte Boris Pistorius német védelmi miniszter kedden Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélését követően kettejük sajtóértekezletén. „A hárommilliárdos segélycsomaggal kapcsolatban mindent előkészítettünk, ami kell, de még folyamatban vannak a kormányon belüli egyeztetések, mert még mindig nem…

Részletek

Scholz 3 milliárd eurós segélyt blokkolt Ukrajnának

A német választási kampány felülírta a sokat hangoztatott szolidaritást. A kancellár nem volt hajlandó aláírni a soron kívüli hadisegélyt, mondván, éppen elég pénzt különítettek már el Ukrajnára írja a makronom.eu. Boris Pistorius védelmi miniszter és Annalena Baerbock, a külügyi tárca vezetője „Németország megingathatatlan támogatásának jeleként” soron és költségvetésen kívül 3 milliárd eurós fegyversegélyt igyekezett elfogadtatni…

Részletek

Észtország 200 ezer eurós segélycsomagot biztosít Ukrajnának

Az észt külügyminisztérium bejelentette, hogy 200 millió eurós rendkívüli segélycsomagot különített el Ukrajna támogatására – írja az Eurointegration.ua. Az összegből a leginkább rászoruló csoportokat – például nőket, gyermekeket és speciális ellátást igénylő személyeket – kívánják segíteni, továbbá jelentős részt szánnak az energetikai infrastruktúra helyreállítására. A támogatás célja a frontvonal közelében élők életkörülményeinek javítása és az…

Részletek

Finnország újabb 25 millió eurós védelmi segélycsomagot nyújt Ukrajnának

Finnország új, immár a 26. védelmi segélycsomagot küldi Ukrajnának. Ennek értékét 25 millió euróra becsülik. Erről a finn védelmi minisztérium számolt be. A csomag többek között téli felszerelést tartalmaz az ukrán hadsereg számára. A csomag részletes tartalmát, a szállítás módját és időpontját biztonsági okokból nem hozzák nyilvánosságra. A finn védelmi minisztérium a csomag bejelentése után…

Részletek

Ukrajna havi 1,5 milliárd eurós támogatást kap az EU-tól

Az Európai Unió 2025-ben is támogatja Ukrajnát gazdaságilag, emberileg és katonailag. Az EU az év végéig 4,2 milliárd eurót különít el, 2025-ben pedig havonta 1,5 milliárd eurót utal át az Orosz Föderáció befagyasztott vagyonából. Ezt Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke jelentette be sajtótájékoztatón. „Ebben a hónapban az Európai Unió további 4,2 milliárd eurót biztosít…

Részletek

Egymilliárd eurós határfejlesztés Magyarország és Ukrajna együttműködésében

Egymilliárd euró értékű közös határ- és közútfejlesztési tervcsomagot terjeszt Brüsszel elé Magyarország és Ukrajna – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ukrán kormányzati tisztségviselőkkel tartott sajtótájékoztatóján hétfőn, az asztélyi határállomáson, írja az MTI. Magyar Levente elmondta, a közös magyar–ukrán terv tartalmazni fogja két autópálya-kapcsolat kiépítését és egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését a két…

Részletek

Gigahitel Ukrajnának: Az EU és partnerei 50 milliárd eurós mentőcsomaggal támogatják az újjáépítést

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint 2024-ben Ukrajna várhatóan mintegy 50 milliárd eurós pénzügyi segélyt kaphat az Európai Uniótól és nemzetközi partnereitől. Ezt a pénzügyi támogatást a háború által sújtott ország költségvetési hiányának finanszírozására, gazdasági stabilitásának megőrzésére és helyreállítási programjainak elősegítésére szánják. A gigahitel része egy átfogó nemzetközi pénzügyi csomagnak, amelyet az ukrajnai gazdasági válság enyhítésére…

Részletek

Ukrajna és Franciaország 200 millió eurós megállapodást írt alá

Julija Szviridenko, Ukrajna első miniszterelnök-helyettese és gazdasági minisztere, valamint Gael Veyssiere, Franciaország ukrajnai nagykövete 200 millió euró értékű támogatási megállapodást írt alá a kritikus infrastruktúra helyreállításának és támogatásának elősegítésére, valamint az ukrán gazdaság kiemelt ágazatainak támogatására – olvasható az ukrán gazdasági minisztérium honlapján. A mai napon aláírtuk az Ukrajna és Franciaország közötti támogatás végrehajtási megállapodását,…

Részletek
KárpátHÍR ... : .