Ukrajna tegnap öt országból importált áramot

Az ua.news tájékoztatója szerint az Ukrenergo országos szolgáltató közölte, hogy november 15-én hány uniós tagállamból importált elektromos energiát. Az információ szerint a nap folyamán Magyarországról, Szlovákiából, Romániából Moldovából és Lengyelországból 2 422 megawatt/óra árammennyiséget kapott az ukrajnai ellátórendszer. A tájékoztató szerint péntek délelőtt 1,6 százalékkal több áramot fogyasztottak az ukránok, mint egy nappal korábban. Az…

Részletek
Rendőrök és rendőrautók parkolóban

Az ukrán határőrség elfogott egy szlovák férfit, aki ukránokat csempészett ki az országból

Az ukrán határőrség elfogott Kárpátalján egy szlovák férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ukrán állampolgárokat csempészett át Szlovákiába. Az ukrán határőrség nyugati regionális parancsnokságának Facebookon közzétett szombati közlése szerint a 29 éves, terepruhás férfit háromszáz méterre a határtól fogták el. Nem találtak nála semmilyen iratot, és azt állította, hogy gombát szedni ment az erdőbe. Személyazonossága megállapításakor…

Részletek

Ebből az országból érkezett a legtöbb katona Ukrajnába

Az orosz védelmi minisztérium közzétette adatait. Az orosz védelmi minisztérium kiadta az általa nyilvántartott adatokat arra vonatkozóan, hogy hány külföldi önkéntes halt meg eddig ukrán oldalon az orosz–ukrán összecsapásokban. Az orosz adatok szerint összesen 13 387 külföldi önkéntes katona érkezett 2022 óta, közülük 5962 meghalt a háborúban. További hírekért kövesse a karpathir.com-ot a Facebookon! A…

Részletek

Volt olyan ukrán, aki nemváltással menekült volna az országból

Sok hadköteles férfi hagyja el Ukrajnát nyugat felé. Az ukrán határőrség egyik ezredese kitért a leggyakoribb és legfurcsább trükkökre is. Az egyre jelentősebb mozgósítás elől egyre több ukrán igyekszik elmenekülni az Ukrán Állami Határszolgálat Nyugati Regionális Főosztályának osztályvezetője, Ihor Matvijcsuk ezredese szerint, aki szerdán elmondta, hogy Ukrajna nyugati határát naponta mintegy 6 ezer hadköteles korú…

Részletek

Az ukránok szerint Orbánnal próbált találkozni Porosenko volt elnök, ezért nem engedték ki az országból

Az egyeztetés az orosz titkosszolgálat eszköze lehetett volna Ukrajna ellen az SZBU szerint. Petro Porosenko volt ukrán elnök pénteken indult el Lengyelország felé, de a határőrök nem engedték ki az országból. A Kyiv Independent az Ukrán Biztonsági Szolgálatra (SZBU) hivatkozva azt írja, hogy Porosenko Orbán Viktorral készült találkozni, egy ilyen egyeztetés az orosz titkosszolgálat eszköze…

Részletek

56 férfit vettek őrizetbe a hétvégén Kárpátalján, akik megpróbáltak elmenekülni az országból

Kárpátalján a munkácsi különítmény határőrei a hétvégén 25 államhatársértési kísérletet akadályoztak meg, melynek eredményeként 56 férfit vettek őrizetbe, akik illegálisan próbáltak bejutni a szomszédos Romániába és Magyarországra. A szabálysértők 7 alkalommal kerestek gyenge pontokat a magyar határon lévő kaszonyi, újlaki és asztélyi határszolgálati osztályok illetékességi területén. Ezen egységek határőrei 30 határsértőt állítottak meg. További 18…

Részletek

Menekülnek a hadköteles férfiak az országból

A Munkácsi Határőrosztag sajtószolgálata által közzétett legfrissebb adatokból kiderül, hogy egy nap alatt 12 személy próbálkozott törvénytelen határátlépéssel. Ebből 11-en a zöldhatáron, míg egy 42 éves dnyiprói személy hamis orvosi igazolással akart Szlovákiába jutni a kisbereznai (Malij Berezna) ellenőrzőpontnál. Három személyt a Csapi Határőrosztag katonái állítottak elő, akiket a határszakasz mentén kihelyezett kamerák észleltek. Egy…

Részletek

Ukrajna három országból importál villamos energiát

Augusztus 14-én Ukrajna kapott Szlovákiából, Lengyelországból és Moldovából importált áramot. Export nem történt, jelentette az Ukrenergo Facebook oldalán. „Ma Szlovákiából, Lengyelországból és Moldovából importálunk áramot egész nap, olykor maximum 850 MW óránkénti teljesítménnyel” – áll a közleményben. A vállalat hangsúlyozta, hogy az erőművekben folyamatosak a javítások, így az áramtermelési lehetőségek korlátozottak, különösen az esti órákban….

Részletek

Mélyrepülésben az ukrán gazdaság, durva adatok érkeztek a háború sújtotta országból

Ukrajna hazai összterméke (GDP) 29,1 százalékkal csökkent tavaly – közölte az ukrán statisztikai hivatal csütörtökön a részletek ismertetése nélkül. Egy hónapja a gazdasági minisztérium saját számításai alapján 29,2 százalékos gazdasági visszaesésről jelentett. A minisztérium akkor az Ukrajna elleni orosz invázió miatt a lakossági fogyasztásban, valamint a beruházási aktivitásban bekövetkezett csökkenéssel, továbbá az export és az…

Részletek

Újabb mozgósítás közeledhet az oroszoknál, nem engedik ki a vendégmunkásokat az országból

Az orosz vezetés úgy próbálja előteremteni a jövőbeli ukrajnai offenzíváihoz szükséges emberanyagot, hogy közben igyekszik elkerülni a társadalmi elégedetlenség növelését. A HVG szerint Bonyolult tojástáncba kezdett az orosz vezetés, ugyanis egyfelől komoly emberhiányban szenvednek a fronton küzdő csapataik, másfelől viszont egy újabb mozgósítás jelentős mértékben ronthat a társadalom morálján, így kénytelen lesz a megszokottaktól eltérő…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com