Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót
Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin

Az RMDSZ alkotmánymódosító csomaggal együtt terjeszti a parlament elé autonómiatervezetét

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotmánymódosító csomaggal együtt fogja a bukaresti parlament elé terjeszteni a székelyföldi autonómia tervezetét, amelyet a magyar fordítás elkészülte és az RMDSZ elnökségi ülése után bocsátanak közvitára – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, akivel csütörtökön közölt interjút az Új Magyar Szó (maszol.ro) portál.

 

Hozzátette: nemcsak a székelyföldi autonómia tervezete, hanem a parlamentbe korábban beterjesztett, kulturális autonómiáról szóló kisebbségi kerettörvény sem állná ki az alkotmányosság próbáját a jelenlegi román alkotmány keretei között.

Kelemen Hunor butaságnak nevezte és elutasította Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke következtetését, miszerint – alkotmányos realitás híján – az RMDSZ így csak "szavazatvadászatra kívánja használni az autonómiát".

A szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ már korábbi alkotmánymódosító javaslatait is úgy fogalmazta meg, hogy azok megteremtsék a székelyföldi (területi), illetve a kulturális autonómia alkotmányos feltételeit. Miután ezeket a javaslatokat az alkotmánybíróság elutasította, Kelemen Hunor szerint világossá vált, hogy nem a jelenlegi alaptörvény "foltozgatására", hanem új alkotmányra van szükség Romániában.

Elismerte: korábban felmerült egy olyan autonómiatervezet elkészítésének lehetősége, amely belekényszeríthető a mostani alkotmány kereteibe.

"Rájöttünk azonban, hogy a jelenlegi alkotmányos keretek között nem dolgozható ki olyan jogszabály, amely legalább megközelíti azt, amit mi az autonómiáról gondolunk. Ezért azt a megoldást választottuk, hogy felvázoljuk elképzeléseinket az autonómiáról, és ehhez hozzátesszük, hogy érvényesítésükhöz alkotmánymódosításra van szükség" – összegezte a Kelemen Hunor.

A székelyföldi autonómiatervezetet románul szövegezték az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szakértői, a magyar nyelvű változatnál néhány terminológiai kérdést kell még tisztázni – mondta a politikus. Hozzátette: az RMDSZ elnöksége augusztus 5-20. között ülhet össze és ezt követően kerülhet nyilvánosságra a tervezet.

A székelyföldi autonómiatervezetet románul szövegezték az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szakértői, a magyar nyelvű változatnál néhány terminológiai kérdést kell még tisztázni – magyarázta a politikus. Hozzátette: az RMDSZ elnöksége augusztus 5-20. között ülhet össze és ezt követően kerülhet nyilvánosságra a tervezet.

Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Kelemen Hunor előbb 2013 végére, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását. A törvénytervezet alakulását az is befolyásolta, hogy az RMDSZ márciusban belépett a bukaresti kormányba, Erdélyben pedig politikai együttműködési megállapodást kötött az MPP-vel, mely beleszólási jogot kért és kapott a törvénytervezet megszövegezésébe.
hirado.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a NAGYDOBRONY ONLINE™ -t a Facebookon is!

 

 


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com