blank

A Cseh Köztársaság meghosszabbította az ukránok ideiglenes védelmét, de pontosítással

Petr Pavel cseh elnök több törvényt is aláírt, köztük az ukrán menekültek védelmének meghosszabbítását. Az erre vonatkozó információkat hivatalos honlapján tette közzé. Az adatok szerint azok az ukránok, akik több mint két éve tartózkodnak Csehországban, különleges hosszú távú tartózkodási engedélyt kaphatnak. Ezt a jogot csak azok kapják meg, akik anyagilag függetlenek, saját lakással rendelkeznek, és…

Részletek
blank

Moszkva szerint heteken belül találkozhat Donald Trump és Vlagyimir Putyin

Előrehaladott állapotban vannak egy Putyin-Trump találkozó előkészületei – közölte Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnök. A tisztviselő „100 százalékos valószínűséggel” beszélt a világ két vezető nagyhatalma közötti kontaktról. Álláspontja szerint az orosz-amerikai találkozó heteken belül, akár már februárban vagy márciusban megvalósulhat, konkrétumokba azonban nem bocsátkozott a pontos időpontot illetően. Már „előrehaladott állapotban”…

Részletek
blank

Kurszknál nagy erőkkel indított ellentámadást az orosz hadsereg

Oroszország szeretné kiűzni területéről az ukránokat. Moszkva szerint sikerrel indult a Kurszknál megkezdett ellentámadás. Ellentámadást indítottak több hullámban csütörtök reggeltől az ukrán fegyveresek a Kurszk megyei Cserkasszkaja Konopelka és Ulanok település irányába, amelyet az orosz hadsereg visszavert – közölte az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint az ukrán fél mintegy két gépesített zászlóaljnyi erőt vetett…

Részletek
blank

Hatalmas erősítést kapott az ukrán légierő: megérkeztek az első Mirage vadászgépek

Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter csütörtökön bejelentette, megérkeztek az első francia Mirage 2000-5s vadászgépek Ukrajnába – írja a The Kyiv Independent. Emmanuel Macron francia elnök tavaly június 6-án jelentette be, hogy Mirage vadászgépeket kap Ukrajna. Lecornu csütörtökön az X-en tette közzé, hogy az első gépek megérkeztek az országba. Hozzátette, hogy a gépekkel több hónapon át…

Részletek
blank

Az oroszok szerint Zelenszkij megtébolyodott rögeszmés

Az nv.ua híre szerint az orosz külügy keményen neki ment Zelenszkijnek, aki azt találta mondani, hogy Ukrajnának vissza kell kapnia az atomfegyvereket. Az orosz diplomácia véleményének Marija Zaharova adott hangot kijelentve, hogy az ukrán elnök egy tébolyult rögeszmés, aki a saját beteges fantáziája tárgyának tekinti a világot. A portál szerint Zaharova úgy véli, hogy az…

Részletek
blank

Ukrán drónok mértek csapást egy orosz katonai repülőtérre

Ukrán drónok támadták meg február 6-án éjjel az Orosz Föderáció Krasznodari területén található Primorszko-Ahtarszki katonai repülőteret – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán vezérkar hivatalos Facebook-oldalára hivatkozva. Az Ukrán Fegyveres Erők pilóta nélküli rendszereinek egységei a védelmi erők más alakulataival együttműködve 2025. február 6-án éjszaka csapást mértek az Orosz Föderáció Krasznodari területén található Primorszko-Ahtarszk…

Részletek
blank

„Rosszabb, mint Gáza” – Döbbenetes adatot közölt az ukrán veszteségekről Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott keddi sajtótájékoztatóján Ukrajna kapcsán azt mondta, konstruktív tárgyalások folynak a helyzetről mind az orosz, mind az ukrán féllel. A sajtótájékoztatón, amelyen a fő téma a Gázai övezet kérdése volt, az egyik újságíró azt kérdezte Trumptól, követelni fogja-e Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, hogy vonuljon ki Ukrajna…

Részletek
blank

Putyin várja Trump hívását: Moszkva kész a kemény alkudozásra

Oroszország szerint az Egyesült Államoknak kell megtennie az első lépést a kapcsolatok normalizálására. Az Egyesült Államoknak kell megtennie az első lépést az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálása felé – jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az orosz diplomáciai tárca honlapján szerda este közzétett közleménye szerint. A diplomata azt hangoztatta, hogy Moszkva tisztességes partnerségre törekedett, ám a Nyugat…

Részletek
blank

Kezdetét vette a végjáték: Ausztria, Magyarország és Szlovákia szövetsége megakadályozhatja Zelenszkij ámokfutását

Elkezdett aggódni a háborút támogató osztrák politikus írja a mandiner. A Die Presse print kiadása interjút közölt Werner Koglerrel (osztrák közszolgálati, sport- és kulturális miniszter), aki továbbra is amellett érvelt, hogy az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) megkerülve kell kormánykoalíciót alakítani Ausztriában. (Ez önmagában is érdekes állítás, mert éppen azt a pártot szeretné megkerülni, amelyik a szabad…

Részletek
Kurszk régió határtábla autópályán.

Zelenszkij: Az oroszok egyhamar nem fogják kiszorítani az ukránokat Kurszkból

Az orosz csapatok nem fogják tudni egyhamar kiszorítani az ukrán fegyveres erőket Oroszország kurszki régiójából, ez pedig hatással van a front más szektoraira is – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Kijevben azon a sajtótájékoztatón, amelyet David Lammy brit külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után tartott. Az államfő emlékeztetett arra, hogy csütörtökön lesz pontosan hat hónapja…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com