Január 21-én ünnepélyes keretek között bejelentették, hogy a Kárpátokban épített beszkidi alagút építésének első szakasza befejeződött.
A ceremónián jelen volt Andrej Pivovarszkij infrastrukturális miniszter és Hennagyij Zubko, miniszterelnök helyettes és a regionális fejlődési miniszter. Az ünnepség része volt az is, amikor közösen kirobbantották az alagút utolsó szakaszának egy részét
Az alagútnak két sávos közlekedést biztosít a vonatok számára, így naponta 40 helyett akár 100 vonat is áthaladhat a Kárpátokon és egyben a közlekedés biztonsága is növekszik. A jelenleg is használt vasúti alagút 130 éves és még az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült, az állapota pedig már nem megfelelő.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek