A NATO növelni szeretné ukrajnai jelenlétét

Viktor Muzsenko, az ukrán hadsereg vezérkarának parancsnoka részt vett a NATO tagországok vezérkari parancsnokainak találkozóján a szövetség katonai bizottságaival és az EU-val.

„A szövetségesek arról tanúskodtak, hogy készek növelni Ukrajna támogatását, védelmi képességeit és megreformálni azt a NATO szabványai szerint” – olvasható a vezérkari jelentésben. Muzsenko főleg arra számít, hogy növekszik a katonai kiképzők és az észak-atlanti szövetség tanácsadóinak jelenléte.

„Úgy gondolom, hogy a NATO jelenlét hamarosan jócskán meg fog növekedni” – mondta Muzsenko. Az ukrán vezérkar feje találkozott az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Kanada, Litvánia, Lettország, Lengyelország és Törökország vezérkarainak vezetőivel. A találkozó alatt a legngyaobb figyelmet az ukrajnai reform legfőbb rendelkezéseire fordították illetve a NATO és Ukrajna katonai együttműködésének gyakorlati kérdéseinek.

Közben az Európai Parlament reformokat sürget Ukrajnában.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com