Az Európai Parlament (EP) csütörtöki állásfoglalásában elismerte a Grúzia, Moldova és Ukrajna által az európai uniós társulási folyamat során elért eredményeket, és kiállt területi épségük mellett, ugyanakkor a reformintézkedések folytatására szólította fel a három csatlakozni vágyó államot.
A csütörtöki plenáris ülésen elfogadott állásfoglalás szerint Grúzia, Moldova és Ukrajna fontos előrelépéseket tett a demokrácia, a kormányzás, a jogállamiság és az emberi jogok terültén, illetve törvényeiknek az uniós normákhoz való alakítását illetően. Az EP szerint mindez hozzájárul a stabil politikai környezet, a stratégiai gondolkodás, a konkrét reformtervek megvalósításához, valamint a nemzetközi pénzügyi és technikai támogatás megfelelő felhasználásához.
A parlament kiemelte a reformok folytatásának szükségességét, különösen az igazságszolgáltatás és a jogállamiság, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem területén, amely – az EP megfogalmazása szerint – a társult országok társadalmi-gazdasági fejlődésének fontos előfeltétele.
Az uniós parlament közleményében hangsúlyozta, hogy támogatja mindhárom ország területi integritását, és felszólította Oroszországot, hogy vessen véget a krími megszállásának és mindennemű közvetlen vagy közvetett részvételének az Ukrajnában zajló, valamint a grúziai és moldovai, holtpontra jutott konfliktusokban.
Az EP-képviselők hangsúlyozták, hogy további erőfeszítésekre van szükség a korrupció elleni küzdelem, a független és politikamentes igazságszolgáltatás kialakítása és a gazdaság stabilizálása terén. Az uniós parlament sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a moldovai intézmények politikai instabilitása és a várt eredmények elmaradása miatt az EU 2015-ben felfüggesztette költségvetési támogatásainak kifizetését.
Ukrajna esetében az unió üdvözölte az ország vízumliberalizációs cselekvési tervének teljesítésére irányuló kitartó erőfeszítéseket, és gratulált az annak végrehajtásával kapcsolatos pozitív eredményekhez.
Az EP hangsúlyozta, hogy a reformtörekvések teljesítésének legnagyobb kihívása a mélyen gyökerező korrupció. Ezért üdvözölte az eddig meghozott korrupcióellenes jogszabályok elfogadását, továbbá a korrupcióellenes intézmények és mechanizmusok, különösen a korrupcióból származó jövedelmek behajtásával foglalkozó nemzeti hivatal létrehozását.
mti
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek