Tiltakozásra készülnek az ukrajnai internetszolgáltatók

Az ukrajnai internet szolgáltatók egyesülete bejelentette, hogy február folyamán korlátozni fogják az Internet hozzáférést az egész országban, és Kárpátalján is.

Kikapcsoljuk az internetet februárban három alkalommal – közölték.

A szolgáltatók azért döntöttek ilyen radikális lépés mellett, hogy hangot adjanak a felháborodásuknak a monopol helyzetben lévő vállalatokkal szemben, amelyek megnehezítik a tevékenységüket.

Az ukrán piacon megjelent a 3G és 4G technológia, de hogy azt teljes mértékben kiépítsék, 100-200 méterenként egy berendezést kell elhelyezni, amelyet villamos energiával is táplálni kell.

A problémát úgy lehet megoldani, hogy az utcai világításhoz használatos oszlopokra szerelnék a berendezéseket, de ehhez együttműködésbe kell lépni az oszlopok üzemeltetőivel, akik túl magas számlát állítanak ki az oszlopok használatára. A szolgáltatók ezt a problémát jelezték az állami szabályozó szolgálatnál is, de az nem tud mit tenni, mivel magán tulajdonban lévő vállalatokról van szó.

Az Internet szolgáltatók három hullámban fognak tüntetni. Először február harmadikán , amikor is a javaslataikat és a problémáról szóló dokumentumcsomagot átadják a parlament korrupcióellenes bizottságának, aztán február 11-12-én, amikor ezt a dokumentumcsomagot átadják az SZBU-nak és február 20-án, amikor ezt a problémát az elnöknek is jelzik. Az internet hozzáférést a jelzett napokon egy órára fogják szüneteltetni.


Református

Népszerű tartalom

Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com