Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

A szír nagykövet Moszkva pártján áll

Hétfőn ötven civil halt meg Szíriában. Az ENSZ szerint „a nemzetközi jog súlyos megsértése” történt.

Határozottan visszautasította kedden Moszkva azokat a vádakat, hogy orosz harci repülőgépek mértek légicsapásokat kórházakra, iskolákra és más civil célpontokra Szíriában, több polgári lakos halálát okozva. „Kategorikusan visszautasítjuk ezeket az állításokat. Akik így nyilatkoznak, sohasem tudják semmilyen módon alátámasztani ezt.” – mondta Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője.

Hétfőn az észak-szíriai Aleppó és Idlíb tartományokban legalább öt egészségügyi intézményt és két iskolát ért rakétacsapás, és a támadásokban az ENSZ szerint közel ötven civil halt meg, köztük gyerekek. A támadásokat Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár „a nemzetközi jog súlyos megsértésének” tekinti. Egy egészségügyi kórházat szintén támadás ért.

Rijád Hadad, Szíria moszkvai nagykövete hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó kórházat amerikai repülőgépek bombázták. Az Egyesült Államok elítélte az észak-szíriai csapásokat, a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsimet és orosz szövetségesét téve felelőssé a történtekért.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com