Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Robbanás Ankarában, sok a halott

Jelentősen, 20-21-re emelkedett a szerdai ankarai robbantásos merénylet halálos áldozatainak száma, a sebesülteké pedig 61-re – jelentette be az egészségügyi miniszter. Magyar áldozatokról egyelőre nem tudnak.

Török belbiztonsági források szerint a jelek arra utalnak, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezetet áll a terrortámadás mögött. Más biztonsági források a főként kurdok lakta Délkelet-Törökországban viszont úgy vélik, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet emberei voltak a tettesek.

A török vezérkar megerősítette, hogy terrortámadás történt, a merénylők katonákat szállító buszokat vettek célba, amelyek éppen megálltak a piros lámpánál. A detonáció a parlamenttől, kormányzati épületektől és a török hadsereg vezérkarának főhadiszállásától nem messze történt a török főváros Cankaya nevű kormányzati negyedében. A tévécsatornák által közvetített felvételeken nagy tüzet és számos mentőautót, Ankara egén pedig egy füstfelhőt lehetett látni.

Egyes szemtanúk szerint viszont a pokolgépet nem gépkocsiba, hanem egy szemeteskukába rejtették a katonai létesítményhez vezető úton.

„Hatalmas robbanást hallottam. Füst volt, és egy erős szag annak ellenére, hogy több sarokra voltunk onnan” – mondta egyikük.

Ahmet Davotoglu török miniszterelnök a robbanást követően lemondta tervezett utazását Brüsszelbe, ahol uniós tagállamok vezetőivel tanácskozott volna, elsősorban a migrációs válság kezeléséről. Bekir Bozdag miniszterelnök-helyettes Twitter közösségi oldalán azt írta, hogy a támadás terroristák merénylete volt.

mti


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com