Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Oroszország a védelmi kiadásokat is csökkenti

A nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel Oroszország Védelmi Minisztériuma öt százalékkal csökkenti a védelmi kiadásait.

Nem ez az első eset, amikor az oroszok kénytelenek lefaragni a kiadásait. 2015-ben már kénytelenek voltak 3,8 százalékkal lefaragni a kiadásokból. A 2016-os költségvetés szerint Oroszország 3,14 trillió rubelt szán a védelemre, ami a GDP négy százaléka. A költségek ötszázalékos lefaragása azt jelenti, hogy

160 milliárd rubellel kevesebbet fognak költeni.

Oroszország gazdasága erősen függ az energiahordózók piacától, a kőolaj árának rohamos csökkenése és az ukrajnai konfliktus miatti nyugati szankciók hatására  Moszkva nem tud olyan bevételre szert tenni, mint eddig – írta a topnews.ru orosz portál.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com