Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Összecsaptak a törökök és a kurdok, halottak

Összecsaptak a török fegyveres erők a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) felkelőivel a délkelet-törökországi Diyarbakirban, a harcokban két török katona és egy rendőr életét vesztette – közölte a török hadsereg.

A közlés szerint a felkelők tűz alá vették a biztonsági erőket, melyek három tagja súlyosan megsebesült, majd később a kórházban belehalt sebesüléseibe.

A délkeleti, főként kurdok lakta térség egyik legnagyobb városának számító

Diyarbakir belvárosában, Sur történelmi körzetében a PKK hívei elbarikádozták magukat, és folyamatosan összecsapnak a török erőkkel.

A török kormány a szakadár kurd szervezetet és a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű, szíriai kurd milíciát tette felelőssé a két nappal ezelőtt, Ankarában elkövetett öngyilkos merényletért, amelyben huszonnyolcan vesztették életüket. A PKK és az YPG tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz.

Törökország délkeleti részén két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok. A kurdok autonómiájáért küzdő PKK 1984-ban indított kormányellenes felkelése óta már mintegy 40 ezren vesztették életüket a konfliktusban.

mti


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com