Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Az ENSZ népirtással vádolja az Iszlám Államot

Az Iszlám Állam dzsihádista szervezet módszeresen irtja a jazidi kisebbséget Szíriában és Irakban – állapították meg a témában az ENSZ megbízásából vizsgálatot végző független szakértők csütörtökön ismertetett jelentésükben.

Rámutattak, hogy a mintegy 400 ezer főből álló, etnikai-vallási kisebbséget mészárlásokkal, szexrabszolgasággal és más bűncselekményekkel próbálják igába hajtani, illetve elpusztítani, ami kimeríti a népirtás fogalmát.

A jelentés sürgette a nagyhatalmakat, hogy tegyenek további erőfeszítéseket az Iszlám Állam fogságában raboskodó, legalább 3200 nő és gyermek kiszabadítására, és vigyék a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé a jazidi kisebbség ügyét.

mti


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com