Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

A befektetők nem fordultak el Krímtől

A nyugati szankciók nem gátolják a külföldi források felkutatását és a befektetéseket a Krímen, mondta a félsziget vezetője.

 

A nyugati vállalatok továbbra is aktívan befektetnek a Krím félsziget gazdaságába, a Nyugat Oroszország elleni szankcióinak ellenére is. Erről Szergej Akszjonov, a Krím félsziget vezetője nyilatkozott a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon. „Nincsenek globális problémák. Úgy gondolom, hogy a szankciókat hamarosan el is felejthetjük, mivel ezek haszontalanak azok számára, akik ezeket bevezették. Oroszország kibírja mindezt” – mondta Akszjonov. A Krím félsziget vezetője azt is megjegyezte, hogy a gazdasági fórumon legalább 30 befektető fejezte ki, hogy üzleti vállalkozásba kezdene a félszigeten. „Nyilvánosan nem fogjuk megnevezni ezeket a vállalatokat. Számunkra az eredmény a fontos” – mondta a politikus.

A félsziget vezetése érdekelt abban, hogy megfelelő befektetői környezetet alakítson ki, ezért most számukra az a fontos, hogy az engedélyeztetéseket felgyorsítsák és egyszerűsítsék a bürokráciát.

 


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com