Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél

Az Iszlám Államnak több harcosa van világszerte, mint az al-Kaidának valaha volt

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek jelenleg több harcosa van világszerte, mint az al-Kaidának ereje teljében – mondta csütörtökön az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága előtt John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.

Brennan szerint a dzsihadista harcosok száma több tízezerre tehető. A CIA vezetője súlyos aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Líbia egyre inkább a szélsőségesek műveleti központjává válik. Mint mondta: öt- és nyolcezer közé tehető az IÁ harcosainak száma az észak-afrikai országban.

Brennan arról is beszámolt, hogy Szíriában és Irakban a dzsihadista fegyveresek száma 18 és 22 ezer között lehet, ami némi csökkenést jelent a korábbi 19-25 000 létszámukhoz képest. A CIA vezetője arról is említést tett, hogy az IÁ máshol is igyekszik megvetni a lábát, befolyást szerezni, s Líbia után a legaktívabb és legütőképesebb szervezetet Egyiptomban, a Sinai-félszigeten hozta létre, amely nem csak turistákat és külföldieket, hanem az egyiptomi kormányerőket is meg tudja támadni. Jemenben, Afganisztánban és Pakisztánban viszont csak nehézségekkel tud gyökeret verni a terrorszervezet; előbbi esetben belső széthúzás, utóbbiban a tálibokkal való vetélkedés nehezíti a helyzetét.

A CIA igazgatója úgy vélte, hogy az Irakban és Szíriában területeket veszítő terrorszervezet egyre inkább gerilla hadviselésre áll majd át. Brennan szerint a szervezet pénzügyi forrásai is megcsappantak. Ennek ellenére a CIA-igazgató szerint nem csökkent az IÁ csapásmérő képessége, s ahogy visszaszorul, még veszélyesebbé válhat, mert terrortámadásokkal igyekszik majd bekerülni a hírekbe, s fenntartani azt a látszatot, hogy továbbra is ura a helyzetnek.

Brennan úgy fogalmazott, hogy az IÁ továbbra is félelmetes és rugalmasan alkalmazkodik, s változatlanul igyekszik beszivárogtatni ügynökeit, hogy támadásokat hajtsanak végre a Nyugat ellen. „Az IÁ-nak rengeteg nyugati harcosa van, akik Nyugaton is hajthatnak végre terrortámadásokat” – húzta alá John Brennan, kitérve arra is, hogy az IÁ a menekültek közé vegyülve, de akár legális úton is bejuttathatja beszivárgóit a nyugati országokba.

A CIA igazgatója megerősítette, amit már korábban Barack Obama elnök is hangoztatott, hogy a CIA semmilyen információt nem talált, amely alátámasztaná, hogy Omar Mateen közvetlen kapcsolatban állt volna bármilyen külföldi terrorszervezettel. Az orlandói lövöldözést a CIA vezetője förtelmes és szándékos erőszakcselekménynek, az Amerikát nemzetként meghatározó nyitottság és tolerancia elleni támadásnak nevezte.

MTI


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com