Munkácson két keréken is üldözik majd a bűnt

Kerékpárokat vásárolt és adományozott a helyi járőrszolgálatnak a munkácsi önkormányzat, így a szolgálat rendőrei nyáron, két keréken is járőröznek majd – hangzott el Andrij Baloga polgármester rendőrvezetőkkel folytatott találkozója során.

Az egyenruhások elmondták, melyek a legégetőbb, megoldásra váró problémák a Latorca-parti városban. Ezek között szerepelt az útburkolati jelzések, a parkolási lehetőségek és a közvilágítás hiánya.

A polgármester megemlítette, hogy magyarországi szakértők is dolgoznak a város közlekedésének korszerűsítésén. A szakértők által készített tervezetben új parkolóhelyek és buszjáratok, illetve más a közlekedést érintő kérdések is vannak. A tervek között van a közvilágítás korszerűsítése. A rendőrök továbbá kiemelték, hogy fontos lenne a város be és kivezető útjain egy térfigyelő rendszer kiépítésére, ami nagyban megkönnyítené a bűnüldözők munkáját.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com