Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Lecsapott a Hezbollah az Iszlám Államra

A Hezbollah libanoni radikális síita szervezet közölte szombaton, hogy végzett az Iszlám Állam szervezetének a libanoni Kaa térségében tevékenykedő parancsnokával.

A szíriai határhoz közeli, zömmel keresztények lakta faluban, Kaában a hét elején legalább öt ember halt meg öngyilkos robbantások és más fegyveres támadások sorozatában, s a támadásoknak több mint 250 sebesültje is volt. A libanoni kormányban részt vevő Hezbollah a támadásokért az Iszlám Államot tette felelőssé.

A Hezbollahhoz közel álló al-Manar tévécsatorna híradása szerint a szervezet, amely a libanoni hadsereggel karöltve igyekszik fenntartani az ország keleti határvidékének biztonságát, egy rakétatámadásban ölte meg az IÁ Abu Hatabként ismert parancsnokát.

A tévé szerint a Hezbollah az IÁ két, egymástól néhány száz méterre lévő parancsnoki állását semmisítette meg a rakétatámadásban, nem messze Ras Baalbek és al-Zvaitinah határvárosoktól, és a két parancsnoki bunkerben Abu Hatab mellett az IÁ több más embere is ott tartózkodott. A Hezbollah a világhálóra feltette a kettős rakétatámadásról készült videofelvételt.

Az erőszakcselekmények már korábban is gyakran átcsaptak Libanonba a polgárháború sújtotta szomszédos Szíriából. A Szíriában jelentős területeket ellenőrzése alá vonó Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet fegyveresei 2014-ben rövid időre el is foglalták a határ libanoni oldalán fekvő Arszal városát.

mti


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com