Szénné égett több mint 400 autó egy fesztivál parkolójában!

Egy népszerű nemzetközi táncfesztiválon 422 autó égett ki a szabadtéri parkolóban, a tűz miatt pedig mintegy 4 ezer embert kellett evakuálni a kelet-portugáliai Castelo de Vide településen – számolt be a történtekről a nemzetközi sajtó csütörtökön. A szakértők még vizsgálják, hogy mi okozta tüzet szerda délután, az első feltételezések szerint az egyik autóban rövidzárlat keletkezett…

Részletek

A kijevi diplomácia mérges Trumpra

Ukrajna egyesült államokbeli nagykövete bejelentette, hogy Donald Trump elnökjelölt a Krím-félszigetről tett kijelentésével helytelen jeleket küld a világnak. Valerij Csalij erről a The Hill amerikai újságnak nyilatkozott. „Ez a véres háború már 10 ezer ember életet vette el és kétmillió embert késztetett arra, hogy elmeneküljön. Ez egy fiatal demokrácia harca a függetlenségért és a saját…

Részletek

„Kőkorszaki” gépekkel diagnosztizálnak

A városi, járási, megyei költségvetésekből évente csupán morzsák jutnak az egészségügyi berendezések javítására, újak beszerzésére nem telik. Ez mára oda vezetett, hogy esetenként „kőkorszaki” eszközökkel próbálják felderíteni a páciensek baját, s akár félre is diagnosztizálhatnak – írja a KISZÓ aktuális száma. Az Ungvári Városi Kórház röntgenkészülékét évente két alkalommal is javítani kell, ugyanis immár harminc…

Részletek

Újabb vesztegetési kísérlet az ukrán határon

Augusztus ötödikén vesztegetési kísérletet jegyeztek fel az ukrán-szlovák határon. Egy Szlovákiából érkező Ford személygépkocsi két magyar állampolgárságú utassal érkezett az ungvári határátkelőre. A határőrök megállapították, hogy a két magyar állampolgár már túllépte az ukrajnai tartózkodási időt és ekkor pénzt ajánlották fel a katonáknak. Mindkét személy száz-száz hrivnyát ajánlott, de a határőr elutasította az összeget. Az…

Részletek

Megtámadtak egy orosz diplomatát Rióban

A riói olimpia még meg sem kezdődött, de hírek már tele vannak turisták és sportolók kirablásának híreivel. A brazil rendőrség jelentése szerint legutóbb egy orosz diplomatát támadtak meg az olimpiai park közelében, de az egyik rablót megölték a brazil rendőrök. Oroszország nagykövetsége az értesüléseket cáfolta. A diplomatát akkor támadták meg, amikor az egy dugóba került….

Részletek

Hétfőn utalják a Bethlen pénzt

Augusztus 8-án megkezdi a Bethlen Gábor Alap (BGA) a Szülőföldön magyarul nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásának folyósítását a jogosult pályázóknak – írja az ujszo.com. Legalábbis ezt mondta a Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Arról a viszont nincs információ egyelőre, hogy Kárpátalján mikor kezdik meg a kifizetéseket, de valószínűleg egyszerre utalják a külhoni…

Részletek

Tömegével érkeznek a török menedékkérők Németországba

Jelentősen nőtt a török állampolgárságú menedékkérők száma Németországban: az idei év első felében 1719-en kerestek oltalmat az európai országban, míg tavaly ez a szám összesen 1767 volt – jelentette a Tagesspiegel című német lap pénteken a migrációért és menekültekért felelős német szövetségi hivatal adataira hivatkozva. A hatóságok nem tudták megmondani, mennyiben változott a helyzet a…

Részletek

Az EU törölte a Janukovics fia elleni szankciókat

Az Európai Unió Bírósága törölte a 2014-ben bevezetett szankciókat az ifjabb Viktor Janukovics ellen. Erről a bíróság írt saját oldalán. A bíróság azt is megállapította, hogy az ifjabb Janukovics bírósági tárgyalásának költségeit az Európai Tanács fogja megtéríteni – közölte az Interfax. Az ifjabb Janukovics halálhíre 2015. március 20-án járta be az orosz médiát. Állítólag az…

Részletek

Közel 4000 tanárt bocsáthatnak el

Lilia Grinevics oktatásügyi miniszter elmondása szerint 3,8 ezer tanárt fenyeget elbocsátás. Az tanári állások megszűnése az iskolarendszer átszervezése miatt tervezik. „A helyi hatóságok információja szerint július elsejétől közel 3,8 ezer tanár lesz elbocsátva, vagy csökkentik a tanórák számát. Ezen kívül 700 olyan állásról van szó, amit nyugdíjasok töltenek be, őket biztosan menesztik” – mondta a…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com